Új életre kel az esztergomi Prímás-sziget: elindult a természetvédelmi helyreállítás a Pilisi Parkerdő vezetésével, szakértők közös munkájával a városi zöld jövőért.
Hétvégén kiderült, ki lesz a top 3 versenyző az idei X-Faktor döntőjében. Kocsis Paulina és Ferenczi Kamilla mellett Balázs Alex vagyis Alee is esélyt kapott a győzelemre. Utóbbi versenyzőnek ez hatalmas lehetőség, hiszen a zene volt az, ami mindig is erőt adott neki élete legnehezebb időszakaiban. A Fókusz egy korábbi adásában mesélt nehéz gyermekkoráról, édesanyja betegségéről és arról, hogyan vészelte mindezt át a zene segítségével.
Mint mesélte, "Nincsen gond" című dalához úgy kezdett neki, hogy majd ez a dal lesz az, amivel bekopogtat a szakmához. A dal olyan sikeres lett, hogy heteken át uralta a zenelistákat, de azóta megjelent számai is sorra hozzák számára a sikereket. A szöveg megszületéséről így vallott a zenész:
Akkor mélyen voltam, otthagyott mindenki. Anya beteg volt, nagyon rossz körülmények között éltünk. Otthagyott egy nagy jó barátom, aki nagyon sokat számított. Egyedül maradtam. Csak ki akartam magamból adni ezeket a negatív gondolatokat.
Egy korábbi X-Faktor adásban láthattunk róla egy mélyebb riportot, melyben betekintést engedett családi hátterébe is. Többek között megmutatta azt is, hogy honnan származik, hol nőtt fel.
Innen jöttem, nem szégyellem
- mondta a riportban a határmenti Kevermesről származó fiú, aki családjával egy aprócska házban él, szerény körülmények között, ám mégis elképesztő szeretetben.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nekem nagyon sokat jelent a családom, sokat jelent, hogy ennyire mellettem vannak. Akármekkora a távolság közöttünk, mégis összetartunk, egy család vagyunk
- emelte ki a fiatal zenész.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







