A hétvégén rendezték meg a 6. Téli Balaton-átúszást, ahol több tucat úszó vállalta a hideg vízi kihívást. A tó hőmérséklete a szervezők tájékoztatása szerint 8,8...
Hétfő reggelre lezárta a Velence Korzó teljes területét az üzemeltető. A város önkormányzatával harcban álló társaság még a nyár folyamán, ideiglenes intézkedés keretében birtokvédelmet nyert a bíróságon, így továbbra is a Gomi Kft. felügyelete alatt működik a terület. Egy büfés jelezte a hétfői új helyzetet: a vendégek a mai naptól nem tudják megközelíteni a területet, így a büfésort sem, ugyanis minden kaput lezáratott az üzemeltető - számolt be róla a feol.hu.
Nagyon sok büfétulajdonos nem tud bemenni az üzlethez. A kapukat teljesen lezárták, mondhatni, teljesen el van lehetetlenítve a Velence Korzó. Még csak az sem tud bemenni, aki sétálni szeretne a parton. A korzó épületéből sem lehet kimenni a partra, sőt, még a vészkijáratok is le vannak zárva. Teljesen értetlenül állunk a helyzet előtt, hivatalos megkeresést sem kaptunk a strandüzemeltetés részéről a tervezett lezárásról
- mondta a portálnak egy büfétulajdonos, hangsúlyozva, hogy tudomása szerint érvényes működési engedélye van minden büfésnek a területen egész évre.
Az áruk meg vannak rendelve, bértámogatást vettem fel az alkalmazottaknak, amivel kötelezettséget vállaltam. Teljesen kilátástalannak látom a helyzetet. Határozott fellépést várunk ez ügyben az önkormányzattól
– tette hozzá.
Ahogy a portál írja, a kapukra kihelyezett „ideiglenesen zárva, munkaterület” tábla ellenére a szemtanú semmilyen munkálatot nem látott a területen. De mint azt hozzátette: a büfé épületek saját tulajdonban lévők, nem a kft-től bérlik azokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az önkormányzat nem sokkal később közleményt adott ki, melyben a következő olvasható:
A mai napon a Korzót üzemeltető cég újabb jogszerűtlen lépéssel bizonyította azt, hogy szükségszerű és elkerülhetetlen volt a velük való azonnali hatályú szerződésbontás. A büfék lezárása nemcsak az üzemeltetési szerződés szerint minősül jogszerűtlen lépésnek, de a büfétulajdonosok tulajdonhoz való jogát is csorbítja – valamint ellehetetleníti egy velencei közterület használatát. Az önkormányzat eddig is, ezután is minden törvényes lépést megtesz a méltatlan állapot megszüntetésére, és a közvagyon visszaszerzésére. A szerződést felmondtuk, alperesként az üzemeltető megtámadta a döntést. Bízunk abban, hogy a hatóságok, a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás is mihamarabb hozzájárulnak a jogszerű állapotok helyreállításához.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







