Álláspontjuk szerint a jelenlegi értékesítési gyakorlat több ponton sérti a közérdek érvényesülését.
Idén is megszervezi a látás hónapját a Magyar Látszerész Szövetség, a kampányban részt vevő optikák októberben díjmentesen végeznek látás- és szemüvegellenőrzést.
A szövetség közleménye szerint a szemüvegeket is egész hónapban ingyen ellenőrzik a szakemberek, akik a szemüvegviseléssel, -tisztítással és a lencsecserével kapcsolatban is adnak tanácsokat. Kiemelték, hogy a javaslatokat érdemes megfogadni, mert a nem megfelelő szemüveg használata fáradékonyságot, fejfájásos panaszokat és rossz közérzetet okozhat.
Szabadi Zsoltot, a Magyar Látszerész Szövetség elnökét idézve a közleményben azt írták, hogy legalább évente egyszer érdemes látásellenőrzést végeztetni, de vannak, akiknek gyakrabban is. Ilyenek a gyerekek, akiknél rossz teljesítményt, állandó fejfájást, mozgáskoordinációs problémákat okozhat a látásromlás. Őket érdemes az iskolakezdéskor megnézetni, de később sem szabad megfeledkezni róluk, mivel a nagyobbak már sok időt töltenek monitor előtt, ami a készülékekből áradó kék fény miatt veszélyes.
Az irodai munka alatt szintén sokat nézik a képernyőt, ez szemszárazsághoz, fejfájáshoz, alvászavarhoz, teljesítményromláshoz vezethet. Negyvenéves kor felett pedig a szem már öregszik, ezért abban az életszakaszban szintén életbevágó, hogy rendszeresen járjunk szűrésre
- hívta fel a figyelmet Szabadi Zsolt. A 16. alkalommal zajló kampány részletei, a résztvevő optikák listája megtalálható ezen az oldalon.
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








