A kormány 100 milliárd forintot szór szét a napelemes háztartások között: akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is járhat.
Száznál is több pályázatból választottak ki idén másodjára a MagentaKraft mentorprogramjából 9 projektet. A profi befektetési szakemberekből álló zsűri a legnagyobb lehetőséget a méheket óvó és a beporzást segítő, ezzel fontos társadalmi küldetést is teljesítő projektben látta – a fejlesztővel, a programozónak tanuló és mellette méhészkedő Somogyi Attilával szívesen folytatnák a közös munkát.
Célegyenesbe érkezett a MagentaKraft idei mentorprogramja: a legkreatívabb fiatalok több hónapon át – a Telekom edukátorainak segítségével – fejlesztett projektjei bemutatkoztak a befektetési célpontot kereső zsűri előtt.
A legnagyobb sikert Somogyi Attila interaktív méhésztérképe aratta.
Száznál is több beérkezett pályázatból választották ki idén immár másodjára azt a 9 projektet, amelyet a Telekom 12 szakértő edukátora végigkísért a KraftRoadon, egészen a pitchelésig annak érdekében, hogy a fejlesztési folyamat kezdeti fázisánál tartó ötletekből érett, befektetésre kész üzleti ajánlat születhessen. A csapattagok - 25 fiatal - 60 órányi szakmai képzésen vehettek részt.
A profi befektetési szakemberekből álló zsűri a legnagyobb lehetőséget a méheket óvó és a beporzást segítő, ezzel fontos társadalmi küldetést is teljesítő projektben látta – a fejlesztővel, a programozónak tanuló és mellette méhészkedő Somogyi Attilával mindhárman szívesen folytatnák a közös munkát.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








