Sándorfalváról indult a magyar festő: mára már híresebb az USA-ban, Angliában, mint itthon

Pénzcentrum: Hogyan élted meg ezt az elmúlt egy évet magánemberként, és művészként milyen hatásokkal találkoztál?

Schwéger Zsófia: Érdekes ez a koronavírus-helyzet, mert minden helyen, ahová kötődöm, Magyarországon, Londonban, ahol élek, illetve Amerikában, ahová egyetemre jártam, az ismerőseim tulajdonképpen ugyanazt élték meg, hasonlóan abszurd körülmények között. Nekem a nehézségek azzal kezdődtek, hogy 2020 május elején lett volna az esküvőm, amit nem is tudom, mióta szerveztünk, meg gyűjtöttünk rá, és a legvégén kellett mindent lemondani. Akkor ezen eléggé szomorkodtunk, de utólag visszagondolva ez egy nagyon kis probléma volt. Illetve pont egy éve, március 18-án hazahurcolkodtam a műteremből. Kelet-Londonban van a műterem, és nem messze lakom. Hazavittem egy íróasztalt, festékeket, ecseteket, üvegpalettát, vásznakat, szóval mindent, ami eszembe jutott, hogy kellhet a következő néhány hónapban. Ezeket otthon bepakoltam a konyhába, és ott festettem egy jó 3-4 hónapig, a szigorú lezárások alatt. Volt egy szoros kiállítás-határidőm, mert 2020. júliusban lett volna egy kiállításom Londonban, erre dolgoztam. Ez persze elmaradt, feltehetőleg most lesz, idén májusban.De ezt az első nagy lezárást végigfestettem, és bevallom, hogy az pozitív élmény volt, hogy akkor ültem le a konyhaasztalhoz dolgozni, amikor csak akartam, nem volt semmi más program.

A konyhába bezárkózás, és festés segített átvészelni ezt az időt?

Igen. Mindenképpen. Amikor London egy kicsit kinyitott, nyár vége felé kezdtem el újra a műterembe járni napi rendszerességgel, és november végégig egy nagyon intenzív termelő időszakom volt. Karácsony óta viszont itthon vagyok Magyarországon. Anglia közben ismét leállt, úgyhogy nem maradtam le semmiről.

Művészként hogyan birkózol meg azzal, hogy sok kiállítás, expo elmaradt?

Nehezen. Engem kifejezetten motiválnak a kiállítási lehetőségek. Általában van egy konkrét kiállítás, egy konkrét tér vagy esemény, ami irányt ad, úgyhogy ez most hiányzott. De azért nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert egy New York-i galéria is képvisel, a Sapar Contemporary, és Amerikában a helyzet nyitottabb volt, úgyhogy két miami kiállításon is szerepeltem. Az évvégire teljesen új anyaggal tudtam készülni. Akkor ez megadta a motivációt, végigvitt engem 2020 második felén is. Segített, hogy nem volt túl sok időm gondolkozni, hogy mit is kéne, meg hogy is kéne, hanem belefeledkezhettem a munkába.

Ez Magyarországon is így lett volna?

Nem tudom. Mivel nem Magyarországon tanultam, és nem itt kezdtem a művészi pályám, ezért nincs tapasztalatom arról, milyen lenne csak itthonról dolgozva átlátni ezeket a helyzeteket. Amikor itthon vagyok, általában külföldről jövök vissza, és viszonylag csak rövidebb időre.

Lehet mondani, hogy most tanulod a magyarországi művészvilágot?

Teljesen.

Abszolút nem volt részed benne akkor sem, amikor külföldön tanultál?

Figyeltem, de nehéz távolról pontosan észlelni, hogy mi hogy van. Úgyhogy nem is teszek úgy, mintha járatos lennék, és ismernék mindent és mindenkit idehaza. Magyarországon a budapesti Inda Galéria képvisel, ők segítenek abban, hogy az olyan lehetőségek megadódjanak, mint hogy mi most itt beszélgetünk, illetve hogy ki tudjak állítani, és az itteni közösségben is valamelyest részt tudjak venni. De ez a jelenlét azért soha nem lehet annyira teljes, mintha itt élnék és dolgoznék. Mindazonáltal fontos nekem az itthoni jelenlét, és szívesen dolgozom együtt a galériával.

Az interjú itt folytatódik.