Az enyhe időjárásnak köszönhetően a hóvirágok idén hamarabb előbújtak, így már Valentin-napon is gyönyörködhetünk Magyarország legnagyobb hóvirágmezőjében az Alcsúti Arborétumban.
Aki látta A tanú című filmet, szinte biztos, hogy emlékszik a magyar narancs, alias citrom ikonikus jelenetére. Ha narancs termesztésével nem is, a citrommal ellenben valóban próbálkoztak az ’50-es években, azonban a forradalmat követően a déligyümölcs termesztése iránti kedv igencsak alábbhagyott. Lajosmizsén viszont ma nagyüzemi szinten termesztik a magyar citromot, amihez vegyszermentesen, kezeletlenül juthatunk hozzá 9 megyében.
Szőrösné Kisjuhász Éva és Szőrös András 1989-ben tette le kertészetének alapköveit, ahol sokáig dísznövényeket, például asparagust, kardvirágot, krizantémot és muskátlit termesztettek, majd idővel, lévén Lajosmizse a szamóca fővárosa, az eper is felkerült a palettára. Sok más különlegesség is megbújt már a lajosmizsei házaspár fóliaházában, így például törpebanán, kávécserje, kefe- és papagájvirág, és a mára országszerte egyre nagyobb hírnévnek örvendő citrom.
Ez utóbbi, a szamóca és a cserepes jácint adja a Bács-Kiskun megyében működő kertészet profilját. Az első két citromfát Szőrös András vitte haza, amiből sokáig csak a szűk család lakmározott, amikor pedig a termésátlag minden addiginál magasabbra rúgott, a felesleget Szőrösné Kisjuhász Éva anyósa és sógornője vitte árulni a helyi piacra, ahol nem győztek csodálkozni a 2 fa kínálta akár 10-20 kilónyi mennyiségen.
Ekkor ébredtünk rá a valódi értékére. Több éven keresztül gondolkodtunk, ültessünk-e belőle többet, de valahogy sosem ez volt a legfontosabb, nem volt meg hozzá a bátorságunk. Tíz éven keresztül tapasztaltuk, mire hogy reagál ez a két fa, amit szakkönyvekből nem igazán lehet megtanulni, amikor pedig már valaki amúgy is 30 éve foglalkozik a növényekkel, rendelkezik egy kellő tudással és megérzéssel, hogy kell velük bánni. Ha odafigyelünk rájuk és kellően éberek vagyunk, akkor azt meghálálják, amúgy pedig rendkívül türelmes élőlények, mert kivárják, amíg kitaláljuk, miben szenvednek hiányt
– fejtette ki a Szőrös és Kisjuhász Kertészet egyik tulajdonosa, miként tanultak bele a citrom termesztésébe.
A helybeli érdeklődés dacára azonban az értékesítés kezdetben nehezen, döcögősen indult. Szőrösné Kisjuhász Éva a közeli, kecskeméti piacon is próbálta eladni a friss hazai citromot, ám úgy fogalmazott: „az emberek olyanok, hogyha nincs valami újdonság mögött mások érdeklődése, maguktól nem merik kipróbálni”. Egyedül egy Budapesten árusító kereskedő figyelt fel rá, de az értékesítés még így sem volt könnyű, amikor a kezeletlen citrom 1000 forintos árát összevetették a 300 forintos importéval.
Propaganda, felhajtás nélkül így a megyeszékhelyen nem tudott berobbanni a köztudatba, egészen a Budapesti Nagybani Piacig kellett menni, hogy a magyar citrom megtalálja hazai célközönségét, akik végül értékelni tudták azt, hogy hazai, vegyszermentes és hogy a boltban kapható citrommal szemben egy sokkal lédúsabb, édeskés ízű fajta.
Kezeletlen citrom érkezik például Olaszországból is, a miénk viszont magyar, ezért nem egy-két nap alatt, hanem egy-két órán belül a piacon van, ráadásul éretten szedjük le, ettől pedig valamivel jobbak vagyunk a külföldi citromnál
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– hangsúlyozta Szőrösné Kisjuhász Éva a magyar termék jelentette előnyüket.
Ha a megannyi médiakampány nem lett volna elég, az idei, COVID-dal terhes időszak biztos, hogy sokak figyelmét a hazai termékek felé fordította, már csak azért is, mert az egészség szerepe, ha lehet, mindennél fontosabbá vált. „Tavasszal, amikor az első hullám volt, és április elején kezdődött a szamócaszezon, úgy éreztem, hogy valahogy becsülete lett a magyar árunak. Addig úgy láttam, mindenki az importot hajtja, és csak azt nézi, hogyha 5-10 forinttal olcsóbb a másik, azon mennyit foghat. Amikor viszont megállt az import behozatala, és mindenki azon gondolkozott, hogy a paradicsomot és paprikát vajon milyen kézzel és hányan fogták már meg, a figyelmük a Magyarországon megtermelt áru felé fordult” – erősítette meg a pozitív fordulatot a Szőrös és Kisjuhász Kertészet egyik tulajdonosa.
A lajosmizsei citrom jó minősége abból adódik, hogy fő kártevői, a levéltetvek ellen ragadozó fürkészdarazsakkal védekeznek, a gyomirtást a citromfák közt szaladgáló és kapirgáló tyúkok végzik el, valamint a gombaölős fürdő és a héj leviaszolása nélkül is legalább egy hónapig eláll, így minden félelem nélkül reszelhető a süteményekbe. 2018-ban még mondhatni egyeduralkodó volt a Szőrös és Kisjuhász Kertészet a piacon, míg mára elszórtan akad egy-két kihívó, de többségében a hagyományos, hipermarketben megszokott fajtával próbálkoznak, vagy csak kis tételben, mintegy kedvtelésből termesztik a szűk család részére. A hazai citromtermesztők száma Szőrösné Kisjuhász Éva szerint azzal is magyarázható, mert bár sokan pillantanak vágyakozva a portékájukra, ők is tudják, hogy a hazai citruspiac nem képes a jelenleginél több gazdát eltartani.
A jelenleg 9 megyében, a főváros 10 kerületében és két határon túli településen is kapható citromból éppen a kereslet fokozatos erősödése miatt már egy újabb fél hektáros területet is beültettek, gondolván arra, hogyha majd az ifjoncok is termőre fordulnak, azzal a mennyiséggel már akár az ország legeldugottabb zugába is eljuthat a magyar C-vitamin-bomba. Egy biztos, a megcsúszott érés miatt másfél-két hónapig még biztos, hogy lesz hazai citrom a piacokon, ami alakjával, méretével és mandarinra emlékeztető színével biztos, hogy elégedettséggel töltötte volna el Virág elvtárs mellett még Pelikán Józsefet is.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


