Te is így sózod az ételt? Óvatosan, szörnyen veszélyes, amit csinálsz

Muszáj sót ennünk, de azt is muszáj megtanulnunk, hogyan alkalmazzuk hasznosan és megfelelően. Kérdezzünk bármely séfet a kulináris titkairól, biztosan azt fogja mondani - már ha őszinte -, hogy minden a sózással kezdődik és azzal is végződik. A só egy esszenciális ízesítő, amivel a lehető legjobban ki tudjuk hozni az ízeket, legyen szó bármilyen ételről, a használata ugyanakkor túlmutat az ízek világán, derül ki az Independent cikkéből.

A sóról köztudott, hogy nedvességszívó hatása van. Ez nagyon hasznos, főleg a főzést illetően, ami lényegében a vízmennyiség szabályozásáról és változásáról szól. Nem véletlen, hogy sok receptben azt írják, sót csak a végén kell hozzáadni az ételhez, hiszen a só a különböző alapanyagok fizikai jellemzőit is képes megváltoztatni. Ha például hagymát dinsztelünk és az édes ízt akarjuk előtérbe hozni, ugyanolyan fontos egy nagy csipet sót hozzáadni, mint amennyire arra figyelünk, hogy mennyi zsírt használunk hozzá és milyen hőfokon pirítjuk. Ez azt segíti elő, hogy a hagyma levet eresszen, és nem utolsósorban megelőzhetjük vele az odaégést is.

A húsok grillezésénél, sütésénél sem mindegy, mikor adjuk hozzá a sót: másfél órával előtte, közvetlenül a sütés előtt vagy épp hogy utána, miközben „pihen”?

Ezt egyébként nagyban befolyásolja magának a húsnak a fajtája is: a disznóhúst ajánlatos közvetlenül a sütés előtt besózni, a baromfinak jót tesz, ha órákkal, esetleg már napokkal előtte, a bárányt szintén, jó előre. A cél, hogy a hús belül szaftos maradjon, kívül pedig kapjon egy finom, sós kérget.

Ha a hőt kivesszük a "képletből", a só még inkább meghatározóvá válik, és előrelátóbb módon is kell használnunk, meghatározott mennyiségben és fázisokban, hogy a kívánt eredményt érjük el vele. Európában tradicionálisnak számít a különféle húsok sóval való tartósítása, szárítása, fermentálása (a füstölés mellett). Ebben az esetben is áll, hogy a túl sok só ehetetlenné teszi a legfinomabb falatokat is, és nemcsak az ízét, de a textúráját is hátrányára változtatja meg, ha viszont túl keveset használunk, nagy az esély arra, hogy tönkremenjen a hús.

A boltok polcain manapság rengetegféle típusú só kapható, amiket az eredet, szemcsefinomság, tisztaság, adalékanyagok tekintetében osztályoznak.

Íme a legismertebb fajták

• Konyhasó: a leginkább elterjedt sófajta a háztartásokban, ezzel együtt, mivel mesterséges módon állítják elő, egyes szakemberek szerint a legkevésbé hasznos a szervezetünk számára.
• Jódozott só: egészségre gyakorolt hatását illetően megoszlanak a vélemények. Egyes szakértők azt javasolják, csak orvosi ajánlásra fogyasszuk rendszeresen, mások szerint viszont csökkenti bizonyos pajzsmirigybetegségek kialakulását.
• Tengeri só: a tengerekből természetes formában nyerik ki. Ha a napon szárítják, ásványi anyagokban gazdag, ipari eljárással viszont csökken a tartalma. Érdemes finomítatlan formában fogyasztani.
• Parajdi só: Erdélyben, a parajdi sóbányákban bányásszák. Az egyik legjobb minőségű sófajta, 84 ásványi anyagot tartalmaz.
• Himalája só: a Himalája sóbányáiban bányásszák, az egyik legértékesebb, természetes sófajta. A parajdihoz hasonlóan rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, kellemes ízű.
• Kóser só: nagyobb szemcsémérete miatt a húsok vértelenítésére használják, vélhetően innen ered a neve. Durva, nagy szemcséjű, így hamarabb oldódik, könnyebben elnyeli a nedvességet, emiatt konzervelásra jól használható. Nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot.

Bődületes, akár több mint hússzoros árkülönbséget is lehet tapasztalni Magyarország nagyáruházaiban az étkezési sók között egységárban. Hogy mi lehet ennek a döbbenetes különbségnek az oka, egyelőre rejtély. A Pénzcentrum korábban szakértők segítségével megpróbált utánajárni annak, vajon érzékelhető-e bárminemű különbség például egy 39 és 899 forintos só között. Mint kiderült, a tíz, esetenként hússzoros árkülönbségek kémiailag és biokémiailag semmivel sem indokolhatóak.

Ezért vigyázzunk vele

A só ugyan létfontosságú, de sajnos manapság az egészséges mennyiség többszörösét fogyasztjuk. Az ajánlott bevitel napi 5 gramm (de már 3 gramm is elégséges), ez egy teáskanálnyi mennyiségnek felel meg, ami töredéke a ténylegesnek.

Az európai országokban a tényleges napi sóbevitel ennél jóval magasabb, 9-12 gramm, Magyarországon elérheti a 15-20 grammot is.

A só elsősorban magas vérnyomást okoz, mert a só megköti a vizet. Az érpályában keringő vér térfogata megnő. Az így megemelkedő vérnyomás gyorsítja az érelmeszesedést, érelzáródáshoz vezet, olvasható a Magyar Nemzeti Szívalapítvány oldalán.

Napjainkban az elfogyasztott sómennyiség nagyjából 80%-a a különböző feldolgozott élelmiszerekkel jut be a szervezetbe, tehát elsősorban az élelmiszeripari termelésben kellene csökkenteni a sózást. Az alapítvány azt tanácsolja, vigyázzanak a sóval a magas vérnyomásban szenvedők, az idősek, de a sófogyasztást szívelégtelenségben szenvedőknek is korlátozni kell. Azáltal, hogy a só vizet köt meg, megnehezül a szív munkája, ami elősegíti a vizenyők képződését arra hajlamosaknál.

A szív- és érrendszeri panaszokon kívül, vagy inkább azzal együtt veseelégtelenséget is okozhat a túlzott sóbevitel. A vérnyomás emelkedése a test minden részében (így a vesékben is) növeli az erek terhelését. Márpedig a veseerek tartós terhelése a veseszövet fokozatos pusztulásához vezet. Ördögi kör kezdődik: a pusztulófélben lévő vese nem tudja megfelelően kiválasztani a vizet, a méreganyagokat – ez pedig tovább növeli a vérnyomást, hívja fel a figyelmet a Nemzeti Vese Program. Azt is kevesen tudják, hogy

egyes ételízesítők nátrium-klorid tartalma a kész termék 69 százalékát is meghaladja, tehát amikor a levest, pörköltet „kockával” vagy fűszerkeverékkel ízesítjük, akkor hatalmas mennyiségű sót teszünk az ételbe.

Természetesen nem az a cél, hogy száműzzük a sót a konyhából, és az sem életszerű, hogy örökre lemondjunk a sós rágcsálnivalókról, csupán azt kell megtanulnunk, hogy mértékkel fogyasszuk a „fehér aranyat”.