16 °C Budapest

Különleges virágokat termesztenek Szolnok határában: megőrül értük a világ

2020. július 3. 14:07

A legnagyobb külföldi piacokra termeszt bazsarózsát Szolnok határában a C&L Flora Kft., amely egy magyar pályakezdő kertészmérnök és egy német alapító által 1992-ben létrehozott vállalkozás – tájékoztatta az Agrárszektort Varjú Ákos, a cég ügyvezető igazgatója.

Ahogy a portál írja, a szakember szerint ugyan a bazsarózsa-termesztés, mint minden szabadföldi kultúra, kockázatokat rejt magában, mégis Nyugat-Európában és a fejlettebb országokban stabil a kereslet iránta. Mennyire keresett ez a virág Magyarországon, illetve dísznövénytermesztőként, hogyan élte meg a koronavírus-járvány okozta válságot? Erről is mesélt Varjú Ákos.

2018 ősze óta összesen 4 hektáron termeszt bazsarózsát Szolnok határában a C&L FloraPaeonias Kft., amely mögött a már 1992 óta működő C&L Flóra áll. Egyelőre 5 fajta található a választékban, kétlazac színű korait, a Coral Sunset-et és a Coral Charm-ot, két középérésűt, a fehér színű Duchesse De Nemours-t, és a sötét rózsaszín Dr. Alexander Fleming, illetve egy későit, a rózsaszín Sarah Bernhardt fajtát. Emellett a szortimentet idén ősszel még szeretnék kiegészíteni egy bordó fajtával, a Red Sarah-val.

A szakember arról is mesélt, hogyan zajlik pontosan a bazsarózsa termesztése, illetve mikre érdemes odafigyelni. Mint mondja, a virágot szabadföldön termesztik, bár létezik fóliás és üvegházi módszer is, amivel általában a koraiságot próbálják elérni a termesztők, mivel ez a növény egy évben egyszer terem. Magyarország klímája tökéletesen alkalmas a bazsarózsa termesztésére, van is hazánkban őshonos fajtája. Ez a virág egyébként talajban nem válogatós, ugyanakkor a szélsőséges viszonyokat sem szereti, és bár a tenyészidőszakban vízigényes, a pangó vizet nem díjazza.

A vágott virágként történő termesztés, különösen szabadföldön, alapvetően nagy tőkeigényű üzleti vállalkozásnak számít, és csak hosszútávon gondolkozva, valamilyen más tevékenységgel kiegészítve éri meg csinálni

– hangsúlyozta az ügyvezető, aki kitért arra is, hogy a bazsarózsa-termesztésből ugyanis egy évben csak egyszer van bevétel, ugyanakkor az első három évben csak költségek vannak, különösen nagy befektetésnek számít a szaporítóanyag beszerzése. Varjú Ákos elmesélte, azért erre a növényre esett mégis a választásuk, mert a meglévő osztrák üzleti partnerük jelentős piaccal rendelkezik, és több mint egymillió szál bazsarózsára van szerződése. A C&L Flora vágott virágként értékesíti exportra a bazsarózsát, amelyet egyébként nagyon sok helyen termesztenek, de elsősorban Izrael, Olaszország, Franciaország, valamint északabbra Hollandia és Belgium a legfontosabb országok. A piacon ennek megfelelően jelenik meg a növény, délről északra haladva, így érhető el, hogy az év 17. hetétől kezdődően közel 10 héten át ott van a friss áru a piacon.

Magyarországon csak az elmúlt években kezdett divatba jönni, ennek megfelelően egyre több áru jelenik meg a piacokon, azonban a hazai piac azonban még mindig limitált a nyugat-európaihoz képest. Itthon sokan a kertekben is megtalálható pünkösdi rózsával azonosítják, ezért nincs olyan „értéke” még, azonban a megfelelő marketinggel folyamatosan nő a kereslet. Egyet azonban nem szabad elfelejteni, ez egy szezonos virág, így nincs jelen a piacon folyamatosan egy konstans minőség

- közölte az ügyvezető, majd kiemelte, a bazsarózsa iránti kereslet Nyugat-Európában és a fejlett országokban meglehetősen stabil, bár a koronavírus-járvány hatását a teljes piacra egyelőre nagyon nehéz megjósolni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az árak ugyanakkor nagyon nagy mértékben függnek a fajtától, a minőségtől, illetve az árukínálattól. A nagy holland dömpinget megelőzően jellemzően 400-700 forint is lehet a virágbolti ára egy szál bazsarózsának, de öröm az ürömben, hogy mostanra ez a virág is megjelent az áruházláncokban, ahol mindössze 250-300 forintos áron kínálják

– tudtuk meg.

Azzal kapcsolatban, hogy dísznövénytermesztőként, hogyan élte meg a koronavírus-járvány okozta válságot Varjú Ákos elmondta, a C&L Flora piaca elsősorban Ausztria, illetve az ott található áruházláncok és virágüzletek, a virágboltok bezárásával azonban a cég piacainak egy része azonnal leállt.

A bejelentés napján sajnos a már elkészített csokrokat kellet leszednünk egy induló kamionról, amit azután a helyi egészségügyben dolgozóknak ajánlottunk fel. Hozzátette, habár a szupermarketek nem zártak be, a karantén miatt azonban itt is drasztikusan lecsökkent a kereslet. Ezt az időszakot a veszélyhelyzet elején szabadságok kiadásával tudták megoldani, majd a nyári előkészítő munkákat előrehozták, és így minden munkahelyet meg tudtak tartani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?