Szokatlan beavatkozásra volt szükség a Tiszánál: idén elmaradt a tavaszi árhullám, ezért önkéntesek alakítottak ki új fészkelőhelyeket a partifecskéknek.
A halaknak alakítanak ki mesterséges ívóhelyeket. A Balatonban található köves akadókon a tapasztalatok szerint a süllő, a kősüllő, a balin, a vágó durbincs és több keszegféle is ívik, az ő szaporodásukat segítik elő az új ívási felületek. Az ikrából kikelő ivadék számára pedig búvóhelyet jelentenek a kövek között lévő rések.
Nagy építkezés zajlik a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán, a Sajkodi sorként ismert sétaút előtt. Nagy uszályokról markolóval követ pakolnak a Balatonba. Mint kiderült, mintegy 10 ezer köbméter kőből mesterséges zátonyokat, “akadókat” építenek ívóhelynek a halaknak, számol be a Balatontipp.hu.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, Horváth László rendőr ezredes azt nyilatkozta a témában: a vízi munkavégzést Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedési Főosztálya engedélyezte. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság már ellenőrizte a vízi munkavégzés jogszabályi kritériumainak teljesülését, és jogsértést nem fedett fel.
A munkavégzés célja a halak számára kialakított mesterséges ívóhelyek létesítése.
A munkálatok kivitelezője a Balatoni Hajózási Zrt.
A Tihanyi-félsziget körül több helyszínen folynak a halak mesterséges ívóhelyeinek telepítésével kapcsolatos vízi munkák. A projekt a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program keretében, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Szent István Egyetem hármas konzorciumában zajlik.
A Balatonban található köves akadókon a tapasztalatok szerint a süllő, a kősüllő, a balin, a vágó durbincs és több keszegféle is ívik.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezen fajok szaporodását segítik elő az új ívási felületek, továbbá az ikrából kikelő ivadék számára búvóhelyet jelentenek a kövek között lévő rések.
Az akadók élőhelyet biztosítanak alacsonyrendű táplálékszervezeteknek, emellett vándorkagylóval sűrűn belepettek, így ideális táplálkozó helyül szolgálnak a pontynak, és több keszegfélének is. Összességében elmondható, hogy a Balaton egyéb, homogén aljzatú medréhez képest az akadók nagyban emelik a biodiverzitást, szerepük – balatoni léptékkel mérve – a tengeri korallzátonyokhoz hasonlítható
– fejtette ki Nagy Gábor horgászati ágazatvezető. Az ívási időszakban időszakosan kíméleti területet jelölhetünk ki az akadóknál, de ezen kívül a horgászati lehetőségek változatlanok lesznek.
A projekt során 8 db víz alatti kövezés jön létre, melyek mérete 800 és 1600 m2 közötti. Egy-egy akadóhoz 1000-1300 m3 térfogatú vízépítési terméskövet használnak fel. A MAHOP által nyújtott támogatás a 8 önálló projekt 491,5 millió forintos összes beruházási értékének 50%-át finanszírozza, a másik 50%-ot a konzorciumi tagok saját hozzájárulása fedezi. A hajósoknak kiadott hirdetmény szerint május 31-éig tart az akadók építése.
Évek óta tartó vita zárulhat le a Balaton fővárosában: jöhet a kutyás strand, akár két helyszínen is
Évek óta húzódik a siófoki kutyás strand ügye, most azonban új fordulat jöhet a Balaton-parton. A városvezetés javaslata szerint akár két helyszínen is megvalósulhat a...
Kiszivárgott a legendás Daubner cukrászda gouda-sajtos pogácsa receptje: így készül lépésről-lépésre
Mitől lesz a pogácsa zsíros, de valahogy mégis könnyű és finom? A minap TikTokon jött szembe velünk a kultikus Daubneres gouda sajtos pogi receptje, hamarjában...
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








