Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Az egész országban havazik hétfő reggel, ez pedig jelentős fennakadást okoz a vasúti közlekedésben, már a reggeli órákban jelentősek a késések. A nap folyamán több helyen ónoseső is lehet.
Mint azt megjósoltuk, fehérbe borult az ország hétfő reggelre. A havazás miatt a vasúton jelentős késésekkel kell számolni. Kollégáink beszámolói szerint szinte alig vannak olyan járatok, amelyek nem késnek. A HelloVidék információi szerint jelenleg a MÁV applikációja is elérhetetlen. Az átlagos késés (legalábbis a fővárost is érintő szakaszokon) pedig 10-12 perc, ahogy az az alábbi, Nyugati pályaudvaron készült fotón is látható:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A mai nap folyamán végig havazhat az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint, de az ország középső részén akár ónoseső is lehet a délutáni órákban. A nappali maximumok -1 és plusz 4 fok között alakulnak. A kemény fagyok egész héten kitartanak, szerdán akár -15 fok is lehet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezen kívól az Útinform tájékoztatása szerint az ország legtöbb útját ellepte a hó, így lassabb közlekedéssel kell számolni. Ezt írják:
- Az M0-s autóút déli terelt szakaszán, az M1-es autópálya irányába az erős forgalom miatt, Dunaharaszti és Halásztelek között szakaszosan araszolnak a járművek. 20 perc az időveszteség.
- A másik oldalon, az M5-ös autópálya felé a 10-es km-nél egy kisteherautó kamionnal karambolozott. A helyszínelést befejezték, 1-2 km-es a torlódás.
- Az M3-as autópályán, az M0-ás autóút csomópontjában Budapest felől az autóút M5-ös felé vezető oldalára való felhajtásnál egy személyautó szalagkorlátnak ütközött. Az arra közlekedők forgalomkorlátozásra készüljenek, lassú az előrejutás.
- Az M5-ös autópályán, Budapest felé a 23-as km-nél, az M0-ás autóút csomópontja előtt egy tehergépjármű és egy személyautó ütközött össze. A külső és leállósávot lezárták. Körülbelül 3 km-es a torlódás, 30-35 perces a menetidő-növekedés.
- Az M6-os autópályán, Budapest felé a 99-es km-nél, Paks térségében egy személyautó szalagkorlátnak ütközött. A belső sávot lezárták, csak a külső sávon halad a forgalom.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







