Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait a 33. játékhéten, ahol a várható főnyeremény 665 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek elvinni a főnyereményt!
Tizenegyen sérültek meg a tótkomlósi raliversenyen történt balesetben vasárnap, közülük kilenc ember került kórházba.
Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint hárman súlyosan, hatan könnyen sérültek. Egy súlyosan hasi sérült gyereket mentőhelikopter a szegedi kórházba szállított, egy másik súlyosan sérültet szintén mentőhelikopter a gyulai kórházba vitt comb- és lábszár sérüléssel, egy embert pedig fejsérüléssel vittek Békéscsabára.
Az Orosházi Kórházba hat személyt - öt felnőttet és egy gyereket - szállítottak a mentők. A kórház hétfői közleménye szerint az elsődleges vizsgálatok alapján mindannyian nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A sérültek közül egy további megfigyelésre a kórházban maradt, a többiek saját felelősségükre hazamentek.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap közölte: Tótkomlóson engedélyezett autóversenyt tartottak a belvárosban. A rendezvény záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott. Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







