16 °C Budapest

Kifogták a magyar Loch Ness-i szörnyet: ez a második legnagyobb hal hazánkban

2019. június 6. 09:30

Nem létezik olyan horgász, aki ne szeretné kifogni a nagy halat. A sportemberek is mindig győzni szeretnének, ahogyan a halászok is egyre nagyobb hallal szeretnének büszkélkedni – írja a Haon.

Zalkai András már gyermekkora óta a imád pecázni, nem is tudná megmondani, mikor dobta be először a horgot a vízbe. Amióta az eszét tudja, legnagyobb álma az volt, hogy egyszer majd a horgára akadjon a nagy hal. Ez mára valósággá vált, mivel az elmúlt hétvégén Andrásnak hatalmas kapása volt a Hortobágyon: egy 2 méter 40 centis, 93 kilogrammos harcsát emelhetett ki az Ohati III. horgásztóból.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy rekordhalat húzhatok ki hazánk bármely tavából. Viszont nem adtam fel. Ha itthon nem, akkor Spanyolországban próbáltam volna szerencsét, az Ebro folyónál, de erre már nincs szükség. Magyarország második legnagyobb kifogott halát az én nevem mellé véshetik, s ez hatalmas elismerésnek számít. Arról nem is beszélve, hogy a gilisztacsokorra kapó óriást ugyanazon a napon kétszer is kifoghattam, ami már abszolút rekordnak számít a tavainkon. Sokáig fárasztottam, 1 óra 30 percen át küzdöttem a harcsával, azonban megért minden izzasztó pillanatot, a leírhatatlan érzést pedig az összes horgásznak kívánom: az én vágyam már teljesült!

– nyilatkozta András.

A hatalmas halról készült fotó itt látható.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 14:33