A kormány és a főváros heteken belül megállapodhat Budapest kritikus pénzügyi helyzetének rendezéséről.
Az Alkotmánybíróság hétfői döntésében alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulás jelenlegi rendszerét. Bár a határozat egyelőre nem jelenti a több százmilliárd forintnyi elvont forrás automatikus visszafizetését, a Pénzügyminisztérium lépéskényszerbe került, így az októberben megjelenő 2027-es költségvetés tervezetében már kénytelen lesz átalakítani a települések számára jogorvoslatot nem biztosító gyakorlatot - írta a Portfolio.
A testület Budaörs Önkormányzatának indítványa nyomán mondta ki, hogy a településtől alaptörvény-ellenesen vonták el az előző, 2025-ös évre megállapított 6,1 milliárd forintot. A probléma gyökere az eddigi gyakorlatban rejlik, ugyanis a tehetősebb önkormányzatok fizetési kötelezettségét egy miniszteri rendeletben, pusztán matematikai képletek alapján határozták meg, anélkül, hogy az érintettek egyedi pénzügyi helyzetét mérlegelték volna. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy ez az eljárás semmilyen jogorvoslati lehetőséget nem biztosított a településeknek. A bírák szerint az összegek kivetéséhez egyedi hatósági eljárásokra és előzetes egyeztetésekre lett volna szükség.
A döntés jelentősége messze túlmutat egyetlen városon, hiszen a vitatott módszerrel minden érintett önkormányzattól ugyanígy szedték be a pénzt. Az állam 2025-ben mintegy 360 milliárd, idén pedig már 396 milliárd forint bevétellel számolt ebből a forrásból, vagyis elképesztő összeg sorsa vált bizonytalanná.
Noha az eljárás alaptörvény-ellenes volt, a pénz nem jár vissza automatikusan. Az Alkotmánybíróság nem kötelezte az államot azonnali kártalanításra. Ha a kormány nem utalja vissza önként a forrásokat, Budaörsnek újabb, akár évekig elhúzódó kártérítési pert kell indítania. A többi önkormányzat helyzete még nehezebb, hiszen mivel ők korábban nem éltek panasszal, a jogi út számukra még hosszadalmasabb lehet. Ez a felemás helyzet az egyik alkotmánybíró párhuzamos indoklása szerint is sérti az egyenlő bánásmód elvét, hiszen a beszedés jogalapja elviekben minden azonos helyzetben lévő településnél megdőlt.
A helyzetet a Pénzügyminisztérium sem hagyhatja figyelmen kívül, különösen azért, mert javában zajlik a 2027-es költségvetés tervezése. A beszedés jelenlegi formáját szinte biztosan át kell alakítaniuk, különben a jövőbeni elvonások is azonnal támadhatóvá válnának a bíróságon. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a szolidaritás elvén alapuló rendszer önmagában nem alkotmányellenes, csupán a mostani szabályozáson kell változtatni úgy, hogy az megfeleljen a jogi garanciáknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Eközben politikai síkon is zajlanak a háttéregyeztetések. A főváros vezetése – amely korábban már nyert pert az állammal szemben a hozzájárulás ügyében – várhatóan heteken belül külön megállapodást köthet a kormánnyal. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy Budapest eláll a további perektől, ha sikerül egy olyan átfogó egyezséget kötniük, amely a tárgyalóasztalnál rendezi a város pénzügyi helyzetét.
Címlapi kép: MTI/Hegedüs Róbert
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






