Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Kiderült, brutál pénzt keresett tavaly Azahriah: nem semmi osztalékot vágott zsebre a magyar sztár
Bár nem érte el a rekordév bevételeit, így jelentősen visszaesett Azahriah cégeinek bevétele 2025-ben, de Baukó Attila vállalkozása még így is elképesztő nyereséget termelt. Cége, a Geminia Kft. több mint 354 millió forintos árbevétel mellett közel 286 millió forintos profitot ért el, a tulajdonos pedig a teljes nyereség osztalékként történő kifizetéséről döntött.
A magyar könnyűzenei élet egyik legsikeresebb előadója, Azahriah az elmúlt években figyelemre méltó eredményeket ért el. Cége, a Geminia Kft. frissen közzétett beszámolója szerint a társaság 2025-ben ugyan jóval kisebb forgalmat bonyolított, mint egy évvel korábban, a nyereségessége továbbra is kiemelkedő maradt. Ez azért is lehet, mert a 2024-es tripla Aréna koncert után már jóval kevesebb fellépést vállalt.
A beszámoló szerint a vállalkozás nettó árbevétele 2025-ben 354,8 millió forint volt, ami jelentős visszaesést jelent a 2024-es 770,9 millió forinthoz képest. A bevétel így több mint 400 millió forinttal csökkent egyetlen év alatt. A forgalom csökkenése ellenére a cég továbbra is nyereséges maradt. Az adózás előtti eredmény 316 millió forintot, az adózott eredmény pedig 285,9 millió forintot tett ki.
A társaság költségei alacsony szinten maradtak mindeközben: az anyagjellegű ráfordítások mindössze 4,1 millió forintot, a személyi jellegű ráfordítások kevesebb mint 4 millió forintot, az értékcsökkenési leírás pedig 4 millió forintot tett ki.
Az egyéb ráfordítások összege 26,8 millió forint volt. Összességében a vállalkozás ráfordításai nem érték el a 39 millió forintot. A kiegészítő melléklet szerint a cég átlagos statisztikai állományi létszáma 2025-ben mindössze egy fő volt. A saját tőke 2025 végén 288 millió forint, a pénzeszközök állománya pedig 255,2 millió forint volt. A kötelezettségek eközben mindössze 2,4 millió forintra rúgtak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vállalkozás eredménytartaléka a korábbi években felhalmozott profit kifizetése miatt gyakorlatilag lenullázódott, ugyanakkor a tulajdonos ismét a teljes 2025-ös eredmény kivételéről döntött. A 2026. május 22-én elfogadott határozat szerint a Geminia Kft. 285 881 176 forint osztalékot hagyott jóvá a 2025-ös üzleti év eredménye alapján.
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







