Több tőzsdei gyertyatartó grafikon, amelyek jelentős piaci volatilitást és vörös lejtmenetet mutatnak, pénzügyi válságjeleket, gazdasági instabilitást és gyors részvényárfolyam-ingadozást tükröznek, és tökéletesek a pénzügyi terv

Hiába jött a jó hír a Közel-Keletről, ezt nem tette zsebre a magyar tőzsde

2026. május 28. 17:52 2 perc

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 377,13 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel 131 452,70 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 20,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a BUX délutáni emelkedését külső hatásokkal magyarázta, az Egyesült Államokból ugyanis megint olyan híreket kaptak a befektetők, hogy közel lehet az iráni konfliktus lezárása. A növekedés a BÉT-en nem bizonyult tartósnak, zárásra vissza is állt a csökkenés. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom tartotta meg a lendületét, a Mol az olaj világpiaci árának emelkedése miatt erősödhetett - tette hozzá Czibere Ákos.

  • A Mol 34 forinttal, 0,91 százalékkal 3784 forintra erősödött 1,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 0,86 százalékkal 40 460 forintra csökkent, forgalmuk 11,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 26 forinttal, 1 százalékkal 2626 forintra nőtt, forgalma 2,4 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,8 százalékkal 12 350 forintra esett, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9171,12 ponton zárt csütörtökön, ez 46,81 pontos, 0,51 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!

Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.

Create your own user feedback survey

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29