17 °C Budapest
UNESCO világörökségi helyszín; Magyar Parlament, magyar kormány

Hatalmas pofont kapott a magyar gazdaság: kiderült, hogyan hagytak le minket nevetve a szomszédos országok

2026. március 8. 04:04

A magyar gazdaság szinte teljesen stagnált a 2022 és 2025 közötti időszakban. Mindössze 1 százalékos növekedést mutatott fel, amivel súlyosan alulteljesítette a régiós versenytársakat. Míg a szomszédos és a V4-országok a globális nehézségek ellenére is érdemi bővülést értek el, a hazai teljesítményt a beruházások visszaesése és az exportszerkezet sérülékenysége húzta le. Ennek következtében a nyugat-európai országokhoz való felzárkózásunk is megtorpant.

Az elmúlt négy évben a vizsgált kelet-közép-európai államok mindegyikében legalább 3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). Magyarország az 1 százalékos eredményével élesen kilóg ebből a trendből. Ugyanebben az időszakban Horvátország 13, Lengyelország és Szlovákia közel 8, míg Csehország 5,6 százalékos növekedést regisztrált. Még a költségvetési kiigazítási kényszerrel küzdő Románia is 3 százalékos bővülést ért el. Bár a régiós országok földrajzi és világgazdasági kitettsége rendkívül hasonló, ők sokkal sikeresebben küzdöttek meg a kihívásokkal, mint a növekedésben megakadt magyar gazdaság.

A hazai lemaradás egyik fő oka az exportszerkezet túlzott sérülékenysége - vélekedik elemzésében a Portfolio. Az európai gazdaságok gyengélkedése egyetlen régiós versenytársunk kivitelét sem viselte meg annyira, mint a miénket. A kedvezőtlen külső környezet ellenére a lengyel export 14, a cseh pedig 6 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a magyar feldolgozóipar 10 százalékos zuhanást szenvedett el, és egyelőre a kilábalás jeleit sem mutatja. A makrogazdasági stagnálás a beruházásokat is magával rántotta, aminek az építőipar lett az egyik legnagyobb kárvallottja. Az ágazat teljesítménye 8 százalékkal maradt el a négy évvel ezelőtti szinttől. Eközben a horvát építőipar a másfélszeresére duzzadt, de a román és a cseh szektor is bővülni tudott.

Bár a gyenge beruházási és exportteljesítmény mellett jelenleg a háztartások fogyasztása a gazdasági növekedés fő motorja, a belső kereslet nem minden területre hat egyformán. A kiskereskedelmi szektor továbbra is stagnál, ez amúgy kiemelt téma volt a március 4-i RETAIL DAY konferenciánkon is. Ezzel jelentősen elmarad a régiós átlagtól, amely sok esetben kétszámjegyű növekedést produkált. Jól látható trend az is, hogy a lakossági költések a hagyományos fizikai boltok helyett egyre inkább az online térbe és a szolgáltatások felé tolódnak. A szórakoztatóiparban és a kulturális ágazatban azonban ennek alig van nyoma, mivel a szektor épphogy csak megközelítette a 2022-es szintet. Rajtunk kívül csak Szlovákia ért el hasonlóan gyenge eredményt, miközben a többi szomszédunknál ez a piac is dinamikusan nőtt.

Akadnak ugyanakkor jobban teljesítő ágazatok is, ahol a lakossági fogyasztás érdemi bővülést generált. Az infokommunikációs szektor átlagos régiós lendületet mutatott, a pénzügyi szektor pedig kifejezetten jó, 15 százalék körüli növekedést ért el. Ezt a kedvező folyamatot a jövőben az állami hitelösztönző programok is fenntarthatják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Összességében a magyar gazdaság teljesítménye kifejezetten szerény volt az elmúlt négy évben a térség többi államához képest. Korábban a régiós növekedési többlet megadta a reményt a fejlettebb uniós országokhoz való fokozatos gazdasági felzárkózásra. Kifejezetten intő jel azonban, hogy az utóbbi három évben ez a konvergenciafolyamat teljesen elakadt Magyarországon.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Toomi
1 hónapja
A munka alapú gazdaság terve nem jött össze !
A napelem program nem jött össze !
A beruházási (akumulátotgyártó nagyhatalom) nem jött össze, és sajnos nem jött össze a tudásra épülő jövőkép sem.
Valójában az egész gazdaságot a propaganda beszédek tömkelege biztosította arról, hogy olyan háborús veszélyben van Magyarország, ami akadálya a fejlődésnek.
Ezzel szemben a felvett hitelek próbálták kihúzni a bajból a gazdaságot, de ezek nem voltak semmilyen hatékonyság növeléssel.
Hova is lettek a gazdasági szakemberek?
Hova lettek a gazdaságirányító politikusok?
Végül kérdőjel kell mindenhová, ahol bár milyen állami adóforint költése kerül !!
Ehhez tartozik az az elrontott 36 év, ami a rendszerváltással bekövetkezett, hiszen semmilyen hosszútávú fejlesztés nem jött létre, ami egy rendszerváltás átalakítását megoldhatná.
Nem jött létre az oktatás hathatós átalakítása, nem jött létre az egészségügy hathatós átalakítása, nem jött létre olyan gazdasági szerkezet átalakítás, ami egy piacgazdaság működéséhez szükséges.
Ezt nem 4 év, hanem a 36 év tette !!
A továbbiakban hiába is ígér bár melyik politikai párt a választási propagandájában fellendülést, nem lehet igaz, hiszen nincsenek meg az alapjai a felfelé mozdulásnak !!
Továbbra sem az észszerűség, hanem az erőteljes hangnem az uralkodó !!
Ahogy az eddigi kiabálósok nyerték a választásokat, sajnálatosan 1,3 millióval csökkent a lakosság létszáma.
A milliárdosok száma megnőtt, de nem munkájuk, hanem a kormányokhoz kapcsolódó kapcsolataik eredményeképpen(néhány kivételtől eltekintve), de ők sem forgatják vissza a milliárdjaik egy részét sem , hogy hozzájáruljanak a gazdaság növekedéséhez.
Sajnálatosan a programokból továbbra is ez a folyamat látszik, és semmi nem utal arra, hogy a DEMOKRÁCIA jelentősége olyan mértékben megnő, ami a 36 év eredménytelen , és tervezetlen ország építő, és munka hatékonyságát növelő rendszerré változik, a piacgazdaság hiénái továbbra is kiméletlenül le akarják tolni a torkunkon a politikai vezetés uralmának szükségét a gazdasági szakértői(?) irányítás ellenére !!
Ehhez persze hozzájárul a hatalmat kiszolgáló rendszer( igazságügy) valamennyi ágazatának irányított működtetése !!
A teljes közigazgatás , a rendőrség, ügyészség,nyomozóhatóságok,bíróságok, katonaság, és nem utolsó sorban az a költségvetés, ami ezeket fenntartja az adózók által befizetett és a felvett hitelekből folyósított összegekből.
Az a néhány ezer ember, aki a lakosság igen kis részét alkotja rendelkezik olyan befolyással, ami megakadályozza bár milyen ezzel ellentétes rendszer kialakításának lehetőségét !!!
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 16. 15:54
Megszűnik a hírigazgatói poszt a kormányközeli kereskedelmi csatornánál
Bankmonitor  |  2026. április 16. 13:33
A TISZA programja szerint egy kormányváltás nemcsak politikai, hanem érdemi pénzügyi fordulatot is h...
Holdblog  |  2026. április 16. 09:13
A támogatott hitelek rövid távon segítik a lakosságot és a vállalkozásokat, hosszabb távon viszont k...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 15. 06:00
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 16. csütörtök
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?