Az amerikai delegáció "nagyon biztatónak tartja" az ukrajnai rendezést szolgáló "érdemi és fontos" megbeszéléseket
Durva pofont kapott a magyar jogrendszer: ha ezen nem változtat a kormány, kőkemény pénzügyi szankciók jönnek
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerint Magyarország és Csehország megsérti az uniós jogot, mert a hatóságok bizonyos esetekben védőügyvéd jelenléte nélkül is kihallgathatják a gyanúsítottakat. Tamara Ćapeta indítványa alapján a tagállamok nem korlátozhatják időkerettel a védelemhez való jogot. A jogsértés megállapítása esetén végül akár pénzbírság is fenyegetheti a két országot.
Az ügy előzménye az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás. A vonatkozó uniós irányelv kimondja, hogy a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás minden szakaszában joguk van a védőügyvédi segítséghez. Ez az elvárás különösen érvényes a hatósági kihallgatásokra. A magyar és a cseh szabályozás azonban lehetővé teszi a gyanúsítottak kihallgatását akkor is, ha a védő egy törvényben meghatározott időn belül nem jelenik meg - írta meg a Portfolio.
A magyar és a cseh kormány azzal védekezett, hogy az uniós elvárás már akkor teljesül, ha az érintettnek lehetősége van ügyvédet hívni. Érvelésük szerint a kihallgatás lefolytatása a védő késése esetén nem jelenti a védelemhez való jog korlátozását.
A főtanácsnok azonban elutasította ezt az érvelést. Kiemelte, hogy az irányelv alapelve szerint védő nélkül csak akkor lehet kihallgatni valakit, ha az érintett a jogáról kifejezetten lemond, vagy ha az uniós jogban rögzített kivételes helyzet áll fenn. Az a gyakorlat, amely a védő késésére hivatkozva általánosan megengedi a kihallgatást, ellentétes az európai joggal.
Tamara Ćapeta külön kifogásolta a magyar jogrendszert, mivel az nem tartalmazza a védői jelenlétről való lemondás esetén kötelező garanciákat. Ilyen garancia lenne például a következményekről szóló egyértelmű tájékoztatás. Magyarország azzal érvelt, hogy a hazai jogban formálisan nem létezik a védelemhez való jogról történő lemondás intézménye. A főtanácsnok szerint viszont a gyakorlatban a gyanúsítottak dönthetnek úgy, hogy nem vesznek igénybe védőt. Mivel ez ténylegesen lemondásnak minősül, az uniós biztosítékokat a magyar büntetőeljárási jogban is garantálni kellene.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bár a főtanácsnoki indítvány nem kötelező érvényű az Európai Unió Bíróságára nézve, a bírák az esetek többségében követik a javasolt jogértelmezést. Ha a testület hivatalosan is megállapítja a kötelezettségszegést, Magyarországnak és Csehországnak módosítania kell a vonatkozó szabályozásait. Amennyiben ezt elmulasztják, az Európai Bizottság újabb eljárást indíthat, amely komoly pénzügyi szankciókat vonhat maga után.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







