A dél-koreai születésű gyorskorcsolyázó, Mun Vondzsun 2024 nyarától magyar színekben, az FTC versenyzőjeként áll rajthoz - egyik legnagyobb vágya, hogy példát mutathasson.
Erre számíthatunk a gazdaságban 2026-ban: itt vannak a legfrissebb jóslatok, vajon mi vár ránk?
A BNP Paribas közgazdászai szerint az euróövezet gazdasága 2026-ban 1,6 százalékkal bővülhet. A növekedést elsősorban a beruházások élénkülése és a német gazdaság talpra állása húzhatja. Az elemzők 2 százalék alatti inflációt várnak, miközben az Európai Központi Bank várhatóan 2027-ig nem változtat kamatpolitikáján. A szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek a külkereskedelem és az államháztartások helyzetéből fakadó kockázatokra is - írja a Portfolio.
A francia bank elemzői arra számítanak, hogy a tavalyi, mindössze 0,8 százalékos növekedés után felgyorsul az eurózóna gazdasági expanziója. Előrejelzésük szerint 2025-ben 1,5 százalékkal, a következő két évben pedig egyaránt nagyjából 1,6 százalékkal bővülhet a GDP. A szakértők úgy vélik, hogy az amerikai vámintézkedések okozta 2025-ös ingadozás után a növekedés pályája kisimulhat, és kevésbé lesz kitéve olyan egyszeri hatásoknak, mint például Írország kiugró, 2025-ös teljesítménye.
A BNP Paribas várakozásai szerint 2026-ban elsősorban a régió vezető gazdaságai lesznek az európai fellendülés motorjai. Hatásuk fő csatornája a beruházási aktivitás erősödése lehet. A tőkebefektetések egy része állami forrásból valósul meg – ide tartoznak többek között a németországi infrastrukturális programok és az európai védelmi beszerzések. Másik részük magántőkéből származik, amelyet különösen a mesterséges intelligencia és a digitális hálózatok iránti erős kereslet ösztönöz.
Az elemzők megítélése szerint Németország játszhatja a legfontosabb szerepet az európai gazdaság élénkítésében. A német gazdaság három év gyengélkedés után térhet vissza a tartós növekedési pályára. Mivel Németország rendelkezik az eurózónán belül a legnagyobb gazdasági potenciállal, egy érdemi bővülés közvetlenül javítaná az összeurópai statisztikákat is. Franciaország egy erős harmadik negyedéves teljesítménnyel és kedvező dinamikával, Spanyolország pedig a már évek óta fennálló, mintegy 3 százalékos növekedési ütemével járult hozzá 2025-ben az euróövezet eredményeihez. A BNP Paribas szerint mindkét gazdaság a következő időszakban is további lendületet adhat a térségnek.
A teljes képet a kisebb súlyú tagállamok teljesítménye árnyalja. A Nemzetközi Valutaalap őszi prognózisa szerint ezek gazdasága 2026-ban 0,8 és 3,9 százalék közötti ütemben bővülhet. Az előrejelzések nem számolnak a korábbi, Írországra jellemző, 5 százalékot meghaladó növekedéssel, jóllehet az IMF becslése alapján a szigetország gazdasága 2025-ben 9 százaléknál is gyorsabban nőhetett. Az élmezőnyben várhatóan Málta, Lengyelország és Litvánia végezhet, 3,9, 3,1, illetve 2,9 százalékos eredménnyel.
A térség rugalmasságának valódi próbáját azonban nem a legjobban teljesítők, hanem a lemaradók jelentik: az IMF szerint ugyanis a korábbi évek visszaesései után 2025-ben és 2026-ban már valamennyi uniós tagország gazdasága bővülhet. Bár az előrejelzések között jelentős eltérések vannak – 2026-ra az IMF 1,2, a BNP Paribas 1,6, míg a svájci UBS Bank 1,1 százalékos reálnövekedést vár –, figyelemre méltó, hogy az utóbbi időben több elemzőház is javította a gazdasági kilátásokról alkotott képét.
A lakosság vásárlóereje 2026-ban várhatóan lassabban emelkedik, mint 2025-ben. A bérdinamika mérséklődése miatt a reálkeresetek növekedése 2 százalék alatt maradhat. A fogyasztás ugyanakkor a vártnál élénkebb lehet, amit a csökkenő megtakarítási hajlandóság és a továbbra is stabil munkaerőpiaci helyzet támogathat.
A lakáscélú hitelek átlagos kamatszintje – amely 2025 februárja és szeptembere között nem változott érdemben – 2026-ban is nagyjából 3,3 százalék körül stabilizálódhat. Míg a korábbi kamatcsökkenés erőteljesen ösztönözte az új jelzáloghitelek felvételét, a kamatszint beragadása arra utal, hogy ez a dinamika a következő hónapokban veszíthet a lendületéből. A fogyasztási hitelek ára történelmi összevetésben továbbra is magas marad, és rövid távon nem valószínű számottevő csökkenés.
A vállalati beruházási hitelállomány 2025 júniusa óta gyakorlatilag nem változott. A kamatszintek 2024 novembere óta szintén alig mozdultak: az öt évnél hosszabb lejáratú kölcsönök átlagos kamata nagyjából 3,6 százalékon áll. Ez önmagában nem jelentene akadályt az új beruházások előtt. A cégeket inkább a gyenge növekedési várakozások, valamint az egyszerre visszafogott és kiszámíthatatlan kereslet tartja vissza.
A munkanélküliségi ráta a dél-európai országokban tovább mérséklődhet, miközben Németországban és Franciaországban inkább stagnálás valószínű. Az euróövezeti átlag így nagyjából 6 százalékra csökkenhet. Az ágazatok között azonban vegyes kép rajzolódik ki. Az erősödő kínai verseny és a kereskedelmi feszültségek miatt szűkülő amerikai piac visszafoghatja az ipari foglalkoztatást, ugyanakkor a digitális és technológiai szektorban létrejövő új munkahelyek részben ellensúlyozhatják ezt a hatást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az áremelkedés üteme 2026-ban várhatóan a 2 százalékos célszint alá süllyed. A bérek növekedésének további lassulása teret nyithat a szolgáltatási árak határozottabb mérséklődésének. Krisztin Lagárd, az EKB elnöke ugyanakkor 2025 decemberében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a folyamat a vártnál jóval lassabban halad, ami fenntartja az inflációs nyomást a szolgáltatási szegmensben. A termékpiacokon ezzel szemben ellentétes irányú folyamatok zajlanak: a csökkenő energiaárak, az erősödő euró és a növekvő kínai import visszafogja az áremelkedést.
Az Európai Központi Bank friss előrejelzése szerint az infláció a következő két évben kissé a 2 százalékos árstabilitási cél alatt maradhat, majd 2028-ban térhet vissza a célértékre.
Az EKB várhatóan 2026-ban és 2027 első felében is változatlanul hagyja irányadó kamatait, így körülbelül kétéves kamatstabilitás alakulhat ki. További lazítás sem zárható ki, ha az infláció tartósan és jelentősen a 2 százalékos cél alatt marad. Izabel Schnábel, az igazgatóság tagja ugyanakkor 2024 december elején úgy fogalmazott, hogy egyelőre inkább a szigorítás irányába mutatnak a jelek. Ezt támasztják alá a BNP Paribas számításai is, amelyek szerint az infláció cél alatti szintje csak átmeneti jelenség. A 2026-ban élénkülő gazdasági aktivitás várhatóan ismét felfelé hajtja az árakat, ezért 2027 második felében két, egyenként 25 bázispontos kamatemelés válhat szükségessé.
Az államháztartások terén kontinentális átrendeződés rajzolódik ki. Miközben a korábban fegyelmezetlen mediterrán országok költségvetési konszolidációt hajtanak végre, Németország most kezdi meg az állami gazdaságélénkítést. A német deficit növekedése, valamint a francia, olasz és spanyol költségvetési pozíció várható javulása együttesen azt eredményezheti, hogy az euróövezet összesített államháztartási egyenlege 2026-ban kissé romlik.
A hiány így a GDP 2025-ben várt 3,2 százaléka után körülbelül 3,3 százalékra emelkedhet. A négy legnagyobb eurózónabeli országban nőni fognak a kamatkiadások, ám a terheket enyhíti az államadósság-állomány magas átlagos hátralévő futamideje.
A költségvetési helyzet mellett a külkereskedelem is érzékeny terület. Az euróövezet exportteljesítménye 2025-ben jelentősen gyengült, és a BNP Paribas elemzői szerint a következő években is akadályokba ütközhet. Ennek oka részben a gyenge jüan miatt erősödő kínai verseny, részben a fokozódó kereskedelmi konfliktusok. A régió ázsiai kivitele 2025 első kilenc hónapjában 12,6 százalékkal esett vissza a 2024. októberi szinthez képest. Ezt az Egyesült Államokba irányuló export 5,6 százalékos bővülése sem tudta teljesen ellensúlyozni.
Kedvező fejlemény ugyanakkor, hogy az euróövezet és a közép-európai országok közötti áruforgalom egyre intenzívebbé válik, mivel a közép-európai gazdaságok ipara felzárkózik, és mind fontosabb szerepet játszik az európai termelési láncokban. Ezek a szinergiák 2026-ban és az azt követő években tovább erősödhetnek, részben mérsékelve a fejlett térség vállalataira nehezedő nyomást – foglalják össze elemzésüket a BNP Paribas szakértői.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







