Míg 2018-ban 740 ezren igényelték az szja-bevallás tervezetének postai kiküldést, addig 2025-ben már csak 75 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.
Ilyet még nem láttunk: történelmet írt a BUX, brutális emelkedéssel zárta a napot a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A blue chipek közül történelmi csúcsot döntött a Mol 4128, az OTP 41 890, a Richter pedig 11 580 forinton.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: jó hangulatú kereskedés zajlott a magyar tőzsdén, ahol a BUX 2,32 százalékos emelkedésével nemzetközi összevetésben is jól teljesített.
A Magyar Telekomot leszámítva a többi vezető részvény jelentősen emelkedett: a Mol és az OTP erősödése a kedvező hangulattal magyarázható. A Richterről viszont megjegyezte, hogy délután tette közzé a gyógyszergyártó amerikai partnere a gyorsjelentését, az ebben szereplő kedvező adatoknak köszönhető a Richter árfolyamának emelkedése.
- A Mol 160 forinttal, 4,05 százalékkal 4110 forintra erősödött, 7,3 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 780 forinttal, 1,91 százalékkal 41 650 forintra nőtt, forgalmuk 20,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 0,74 százalékkal 2025 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 390 forinttal, 3,51 százalékkal 11 490 forintra emelkedett, a részvények forgalma 5,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 10 306,90 ponton zárt szerdán, ez 42,99 pontos, 0,42 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Nagyon fontos dolgot jelentettek be az euróval kapcsolatban: ez egy jó időre megváltoztathat mindent
Az Európai Központi Bank (EKB) bővíti az eurólikviditást biztosító Eurep-keretét, hogy mérsékelje az euróövezeten kívüli finanszírozási piacok zavarainak kockázatát.
-
Az Év Bankja 2025: mutatjuk a teljes listát, ők lettek a győztesek
Csütörtökön adták át a Mastercard díjait.
-
Gyors, egyszerű, átlátható: digitális persely a Gránit Banktól (x)
Forintban és devizában is félre lehet tenni a vágyott célokra
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







