Újabb jelentős nemzetközi akvizíciót jelentett be az OTP Bank.
Hihetetlen, de igaz: százezrek kaphatnak teljesen ingyen szigetelést – mutatjuk, kik járnak a legjobban
Az ÉVOSZ friss adatai szerint az év második felében több mint 53 ezer lakóépületben valósulhatott meg ingyenes padlásfödém-szigetelés, a jövő évben pedig folytatódhat a program. Így két év alatt akár 100 ezer ház energetikai korszerűsítése is megvalósulhat térítésmentesen, írja a Portfolio.
A hazai építőanyag-gyártók legfrissebb adatai szerint 2025 második felében mintegy 53 ezer magyar lakóépületben valósulhatott meg ingyenes padlásfödém-szigetelés az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében. Az ÉVOSZ arra számít, hogy a program jövőre is hasonló ütemben halad, így két év alatt akár 100 ezer ház energetikai felújítása valósulhat meg térítésmentesen.
A program az idei félévben több mint 5,8 millió négyzetméternyi hőszigetelt felületet jelentett. Ez összesen 2,65 millió GJ hitelesített energiamegtakarítást eredményezett, amely nagyságrendileg 80 millió köbméter földgáz megtakarításának felel meg. Ez több ezer háztartás éves fogyasztásával egyenértékű, és érdemben csökkenti az ország energiaigényét és importfüggőségét.
A megvalósult szigetelések területi megoszlása továbbra is eltérő: Észak-Magyarország és az Észak-Alföld adja az összes korszerűsítés több mint felét. Ezekben a térségekben különösen nagy a felújítási igény, hiszen az épületállomány elavultabb, a lakossági energiafogyasztás pedig magasabb.
Az ingyenes padlásfödém-szigetelés mellett szeptemberben elindult a Masterplast Hungarocell Felújítási Programja is, amely a padlástér mellett a homlokzati hőszigetelésre is térítésmentes anyagköltséget kínál. A kezdeményezés már 12 ezer regisztrációnál tart, ami jelzi, hogy a háztartások részéről növekszik az igény az átfogóbb energetikai korszerűsítések iránt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A program eddigi eredményei bizonyítják, hogy a lakossági energiahatékonysági beruházások kézzelfogható előnyöket hoznak: csökkentik az ország energiaigényét, élénkítik az építőipart, és hosszú távon jelentős megtakarítást biztosítanak. Az ÉVOSZ szerint a teljes hazai épületállomány korszerűsítésével akár évi 1 milliárd köbméter gáz is megtakarítható lenne.
A szervezet ezért javasolja, hogy a jelenleg 2026-ra előírt 1,4%-os EKR-kötelezettségi szintet hosszabbítsák meg 2030-ig. Tibor Dávid, az ÉVOSZ Hazai Építőanyag-gyártó Tagozatának elnöke szerint ez biztosítaná a program kiszámítható folytatását és tartós pozitív hatását az energiahatékonyságra és az építésgazdaságra.
Hamarosan megszólal Magyar Péter, indul a dömping az Országgyűlésben: erről szavazhatnak ma a Házban
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn.







