Közelkép egy férfi kezéről, amint megérint egy digitális képernyőt, amelyen tőzsdei elemzések, befektetési és pénzügyi kereskedési adatok vizsgálata látható egy grafikonon egy érintésérzékeny felületen.

Ömlött a pénz a magyar tőzsdére: egyetlen papír vitte a hátán a piacot

2025. december 11. 20:18

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 642,48 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 109 213,64 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 17,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: jó hangulatban telt a kereskedés, a forgalom kifejezetten magas volt. Az emelkedés az OTP-nek tudható be, több elemző új célárakat adott ki a bankpapírra: 39 ezer forintra emelte a JPMorgan, egy lengyel elemzőház pedig 39 200 forintra - mondta. 

  • A Mol is erős teljesítményt nyújtott, a vezető részvényekkel kapcsolatos egyéb hír nem érkezett - jegyezte meg. A Mol 12 forinttal, 0,41 százalékkal 2938 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 620 forinttal, 1,84 százalékkal 34 320 forintra nőtt, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,91 százalékkal 1748 forintra csökkent, forgalma 367,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,18 százalékkal 9630 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 055,11 ponton zárt csütörtökön, ez 113,56 pontos, 1,12 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20