12 °C Budapest
Kimondta Varga Mihály: 2025 második felében sem lesz gazdasági növekedés Magyarországon

Kimondta Varga Mihály: 2025 második felében sem lesz gazdasági növekedés Magyarországon

2025. június 24. 15:55

A Magyar Nemzeti Bank kilencedik alkalommal tartotta változatlanul 6,5%-on az alapkamatot, miközben jelentősen rontotta az idei évre vonatkozó növekedési előrejelzését és hangsúlyozta a szigorú monetáris politika fenntartásának szükségességét a továbbra is magas inflációs kockázatok miatt.  

Az MNB mai kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 6,5%-os alapkamaton. A jegybank friss előrejelzésében az idei gazdasági növekedést mindössze 0,8%-ra becsüli, ami jelentős visszaesés a márciusban várt 2,4%-hoz képest.

Varga Mihály jegybankelnök a döntést követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelmi és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A jegybank szerint az infláció az év hátralévő részében a célsávon kívül, 4% felett alakulhat, az éves átlag pedig 4,7% lehet.- jelentette a Portfolio.

A mérlegszűkülés összhangban van a jegybank szigorú monetáris politikai alapállásával. Ezt egyébként lassítja a kormány devizaadósság bevonása. A jegybank ezért sem tervezi, hogy a természetes folyamatot bármilyen irányba finomítsa

- mondta Varga.

A jegybank előrejelzésében azzal számol, hogy az árrésstopok a kormány által bejelentett időpontban, nyár végén véget érnek. Bár a hatósági és önkéntes árkorlátozó intézkedések jelentős inflációmérséklő hatással bírnak, a piaci szolgáltatások árai ezek nélkül 6,8% helyett 7,6%-on alakulnának, és az átárazási szándékok továbbra is erősek.

A magyar gazdaság teljesítményét elsősorban a beruházások jelentős visszaesése fékezi. Bár a foglalkoztatottak száma továbbra is magas, már érezhető a munkaerő iránti vállalati kereslet csökkenése, a munkaerőpiac lazulása. A bérdinamika is lassul, de még mindig érdemi reálnövekedést mutat.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az MNB szerint a gazdaság az év második felében fokozatosan élénkülhet, az ipari exportban az idei év végén, a beruházásokban pedig jövőre várható fordulat. A jegybank a 2025-ös növekedést 2,8%-ra, a 2026-ost pedig 3,2%-ra becsüli.

Varga Mihály kiemelte a nemzetközi környezet bizonytalanságait is. A német és uniós fiskális kiadások növelése ellensúlyozhatja a vámháború negatív hatásait, a védelmi kiadási programok jelentősége ebből a szempontból nagy, de ezek hatása a hazai exportban csak 2027 végén jelentkezhet először.

A jegybank szerint fenntartható módon csak 2027-ben érhető el a 3%-os inflációs cél, ezért továbbra is a pénzügyi stabilitás fenntartása és az inflációs várakozások horgonyzása marad a monetáris politika fő célja.

Címlapkép: Bruzák Noémi/MTI Fotószerkesztőség

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
TolllerBela
9 hónapja
Rettentő bátor lett, mióta nem rúgható popón csak úgy, egy szép reggelen ! De arról azért el kellene majd egyszer beszélgetni vele, hogy másfél évtizeden át csak bólogatott, amikkor a dagadt pénzt kért tőle, mindig adott, nem is kérdezte, mikor térül meg. Semmikor, mint látjuk - és ezt ő nagyszerűen látta, kellett, hogy lássa ! Mit összevissza baromkodott a költségvetésekkel ! És akkor most jön elsőnek a rossz hírrel, amit amúgy már minden hazai és külföldi szakember elmondott ?? Most a végére, hogy megmutassa, ő is ért hozzá, belógatja a fejét, megint ??
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 10. 07:45
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?