A választások után látványosan javult a befektetői hangulat Magyarország körül, a külföldi befektetők érdeklődése pedig továbbra is erős.
Ahogy a Pénzcentrum megírta, az Európai Unió Bíróságának precedensértékű ítélete nyomán érvénytelennek minősülhetnek azok a devizahiteles szerződések, amelyekben az adósokat nem tájékoztatták megfelelően az árfolyamkockázatról – ebben az esetben az ügyfelek csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamveszteséget és a kamatokat a pénzintézetek viselik.
Az EUB kimondta, hogy a tisztességtelen feltételek joghatás nélküliek, és az eredeti állapotot kell helyreállítani. A döntés nyomán a magyar ítélkezési gyakorlat, valamint a devizahiteles törvények is felülvizsgálatra szorulnak, és tömeges perek indulhatnak az adósok részéről, akik akár korábban elvesztett ügyeikre is újra hivatkozhatnak – hívta fel a figyelmet Marczingós László ügyvéd.
Az alábbiakban közöljük az OTP Bank kommentjét a devizahiteleket érintő Európai Unió Bírósága által hozott döntésről. Megköszönjük, hogy ha az erről szóló cikket kiegészítik a kommentünkkel. Hatalmas fordulat történt a devizahitelesek perének ügyében: ez rengeteg magyart érint
Az Európai Unió Bírósága 2025. április 30-án közzétett előzetes döntéshozatali eljárásban hozott döntésének lehetséges hatásai az OTP Csoportot nem érintik érdemben. Az Európai Unió Bírósága jelen döntése ugyanis egy egyedi esethez kötődik és azon az előfeltevésen alapul, hogy a fogyasztói devizahitelt nyújtó adott pénzügyi vállalkozás árfolyam kockázatról szóló ügyfél-tájékoztatása tisztességtelen volt, és a devizahitel szerződés emiatt válik érvénytelenné (semmissé). A Bank devizahitel szerződéseiben az árfolyam kockázat feltárása tisztességes volt, ezt a bíróságok az erre irányuló fogyasztói perek elsöprő többségében (néhány egyedi, gyakorlati hibás esetet leszámítva) következetesen megállapították. Az OTP Bank devizahitel szerződései tehát kevés egyedi kivételtől eltekintve érvényesek és tisztességesek, így nem merül fel esetükben az érvénytelenségi kérdés, amelyre az Európai Unió Bírósága jelen előzetes döntése a Kúriának iránymutatást ad.
Így alakul a forint árfolyama a dollárral, euróval szemben: felemás napot zárt a magyar fizetőeszköz
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







