A százmillió forint feletti becsértékű Vaszary-festmény 150 millió forintért kelt el, Szobotka Imre egyik korai művéért és egy ritka Zsolnay-kerámiáért is több tízmillió forintot fizettek...
A Magyar Nemzeti Bank „Főőrség” megnevezéssel különleges, hatszög alakú színesfém emlékérmét bocsát ki 2024. augusztus 20-án. A Budavári Palota Hunyadi udvarában található épület 2020-ra épült újjá. A királyi testőrség egykori szálláshelyéül szolgáló Főőrséget ábrázoló emlékérme a Nemzeti Hauszmann Program eredményeit bemutató emlékérme-sorozatot gazdagítja. Az MNB emlékérme-kibocsátásai körében egyedülálló módon, a sorozat elemei egybeilleszthetőek, méhsejtszerkezetet alkotnak. A 3 000 Ft névértékű Nordic gold alapanyagú színesfém emlékérmét Endrődy Zoltán iparművész tervezte.
A Nemzeti Hauszmann Program célja, hogy Magyarország kiemelkedő értékű szellemi és kulturális öröksége, a Budavári Palotanegyed újra a 19-20. század fordulóján kialakult arcát mutassa úgy, ahogy azt Hauszmann Alajos építész megálmodta.
Horthy Miklós kormányzóvá választása és a Habsburg-ház trónfosztása után alakult meg a Magyar Királyi Testőrség, amely megőrizte a korábbi testőrségek hagyományait és a kor követelményeinek megfelelően látta el a napi szolgálatot a budai Várban. Az új testület feladatkörét kiterjesztették Horthy Miklós kormányzó és családtagjainak védelmére is. Az őrszolgálat számára 1853-1854 között külön főőrségi épületet emeltek a budai Várban, az elit katonák szolgálati helyén, melyet 1901-ben elbontottak. A Főőrség új épülete Hauszmann Alajos tervei alapján 1903-ra épült fel, katonai sikereket ábrázoló reliefekkel és domborművekkel díszítették. A második világháborúban az épület megsérült, majd később lebontották. A ma látható épület 2020-ra épült újjá és a Budavári Palota Hunyadi udvarában található, az egykori királyi testőrségnek emléket állító kiállítással várja a látogatókat.
A Magyar Nemzeti Bank „Főőrség” megnevezéssel 3 000 Ft névértékű emlékérmét bocsát ki a Nemzeti Hauszmann Program eredményeit bemutató emlékérme-sorozat 3. elemeként. A széria elsődleges szerepe a figyelemfelhívás és ismeretterjesztés, a Budavári Palotanegyed megújításának célkitűzéseit reprezentálja, elemei a készpénzforgalomban nem játszanak szerepet. A tervek szerint az egymáshoz illeszthető, 7 tagúra tervezett emlékérme-sorozat a Nemzeti Hauszmann Program keretein belül felújított vagy újjáépített épületeket, valamint más várbéli helyszíneket örökíti meg.
A jegybanki emlékérme-kibocsátások körében egyedülálló sorozat a jövőben is folytatódik, és az egyes elemek egybeillesztve méhsejtszerkezetet fognak alkotni. A méhsejtszerkezet jellegzetessége, hogy a legkisebb kerülethez a lehető legnagyobb terület társul, statikailag nagyon erős, stabil térszerkezetet alkot. Az érme alakja is üzenetértékkel bír, nemzeti értékeink méltó őrzésére hívja fel a figyelmet.
A „Főőrség” emlékérme előlapján, középmezőben a Budavári Palota Szent István-termének falikárpit-mintáját idéző két díszítőmotívum-sor ívelt ábrázolása látható. A díszítőmotívum-sorokat elválasztó két körív közötti gyöngysort középen a „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat szakítja meg. A díszítőmotívum-sorok ábrázolása alatt, az előtérben a Budavári Palota 19-20. századi századfordulós állapotot tükröző homlokzatának részlete látható. Az előlap szélén, fent, két sorban a „MAGYARORSZÁG” felirat és a „2024” verési évszám, bal oldalon a „BP.” verdejel olvasható.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az emlékérme hátlapján a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépített Főőrség épületrészletének – bal oldalon vonalas, középen makettszerű, jobb oldalon plasztikus – ábrázolása látható. Az épületábrázolás alatt a „FŐŐRSÉG” felirat olvasható. A hátlap szélén, jobb oldalon található az emlékérmét tervező Endrődy Zoltán iparművész mesterjegye.
Az egyedi, hatszög alakú emlékérme réz (89%), alumínium (5%), cink (5%) és ón (1%) ötvözetéből (ún. Nordic gold) készült, súlya 20 gramm, egymással szembeni csúcsainak távolsága 37,18 mm, széle sima. Az emlékérméből 20 000 darab készíthető, különleges – ún. proof-like – technológiával.
Az emlékérmék értékközvetítő és figyelemfelhívó szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a „Főőrség” színesfém emlékérme – a rendelkezésre álló készlet függvényében – a kibocsátást követően egy évig névértéken vásárolható meg 2024. augusztus 21-től az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.) és webáruházában, (https://www.penzvero.hu/) valamint a Budavári Palotanegyed ajándékboltjaiban.

Váratlan pofont kapott a magyar fizetőeszköz: kifejezetten rossz hírre ébredtek kedd reggel a piacok
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Titokzatos rakományra csaptak le az egyenruhások: a csomagok felnyitása után jött a nagy meghökkenés
Egy közúti ellenőrzés során több mint ötszáz, illegális elektronikus cigarettának tűnő csomagot találtak a hatóságok a fővárosban.
Váratlan bejelentést tett Varga Mihály: kiderült a teljes igazság a magyarországi euró bevezetéséről
A jelenlegi viharos világgazdasági környezetben a stabilitás és a nemzetközi együttműködés mindennél fontosabb - erről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








