Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
Az emelkedő megélhetési költségek miatti szegénység növekvő szintje, a demokrácia elleni tartós fenyegetések, a széles körben elterjedt rasszizmus és a migrációval összefüggő kihívások veszélyeztetik az alapvető jogok védelmét Európában - írta az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében.
Az unió bécsi székhelyű alapjogi ügynöksége jelentésében azt írta: az emelkedő energia- és megélhetési költségek miatt minden ötödik ember szegénységbe süllyedt az Európai Unióban. A szegénység csökkentésére irányuló nemzeti intézkedések ellenére a gyermekek és a kiszolgáltatott háztartások, például az egyszülős, roma és migránscsaládok gyermekei vannak a legnagyobb veszélyben - figyelmeztettek.
A migrációs kihívásokkal kapcsolatban kiemelték: a nemrégiben elfogadott uniós migrációs és menekültügyi paktum rögzítette szabályok erősebb jogvédelmet biztosítanak az EU határaira érkezettek számára. Az alapvető jogok betartásának nyomon követésére és a gyermekvédelemre vonatkozó új szabályok, valamint a jogsértésekről szóló bejelentések kivizsgálására vonatkozóan bevezetett kötelezettség lehetőséget kínál az alapvető jogok tiszteletben tartásának javítására.
A demokratikus fenyegetésekkel kapcsolatban az ügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a túlzott állami beavatkozások, különösen a békés gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadsága elleni fellépések veszélyeztetik a civil társadalom mozgásterét. Ez a közügyekben való érdemi részvétel hiányával, valamint a félretájékoztatással együtt aláássa a demokráciát Európa-szerte.
A jelentéstevők növekvő antiszemitizmusra is figyelmeztettek, kiemelve, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet által október 7-én Izrael területén elkövetett terrortámadás, majd Izrael katonai válasza a Gázai övezetben a "zsidók elleni fenyegetések és erőszak riasztó növekedését váltotta ki az Európai Unióban".
Az antiszemita gyűlölet és erőszak növekedése rémisztő emlékeket idézett elő az egész kontinensen
- hívták fel a figyelmet. Az uniós ügynökség szerint az EU-ban egyre növekvő intolerancia számos társadalmi csoportot, köztük a muszlimokat, az afrikai származásúakat, a romákat és a migránsokat is érinti. Az online platformokon terjesztett félrevezető információk csak súlyosbították a rasszista és megosztó hozzáállást a lakosság körében - emelték ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Közölték továbbá, hogy a mesterséges intelligencia (MI) nagyobb mértékű használata és a közszolgáltatások digitalizálása azzal a kockázattal jár, hogy kirekeszt bizonyos társadalmi csoportokat, köztük az időseket, a fogyatékossággal élőket, a hajléktalanokat és a romákat. Emlékeztettek: a mesterséges intelligenciáról és a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály, valamint a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács mesterséges intelligenciáról szóló egyezménye e kihívások némelyikének kezelésére irányul.
Az uniós ügynökség a kihívások azonosítása után arra szólította fel az uniós tagországokat, hogy biztosítsák: a szegénység mérséklésére hozott, valamint az energiacsökkentést célzó intézkedések, beleértve a szociális és lakhatási támogatást is, segítsék a hátrányos helyzetű csoportokat. Erősítsék meg az alapvető jogok biztosítékait a határokon, valamint javítsák a kutatás és mentés hatékonyságát a tengereken. Biztosítsanak továbbá jobb feltételeket az újonnan érkező migránsok kérelmeinek feldolgozásához, valamint független jogi szolgáltatást az EU külső határainál.
A jelentéstevők szerint az uniós tagállamoknak lépéseket kell tenniük a civil társadalom védelme, a civil mozgástér korlátozásainak csökkentése, valamint az emberijog-védők és a médiaszabadság védelme érdekében. A tagállamoknak igénybe kell venniük a civil társadalom szakértelmét, érdemi időt hagyva a hatékony konzultációra - emelték ki.
Végezetül hangsúlyozták: a tagállami kormányoknak határozottan fel kell lépniük a rasszizmus és az ahhoz kapcsolódó intolerancia minden formája ellen, valamint biztonságosabb online teret kell szavatolniuk mindenki számára, és fel kell lépniük az online térben terjesztett gyűlölet ellen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







