29 °C Budapest
Beautiful senior tourist couple taking a selfie at a high point  in Valletta, Malta.

Erre a csodaszép álomszigetre költöznek az élelmes magyar nyugdíjasok: nem lesz gondjuk a fűtésre

2024. május 26. 19:02

Az év huszonegyedik hetén sem volt hiány hírekből. A héten a verőcei hajóbaleset több áldozatát is megtalálták, a kutatás tovább folytatódik. Az időjárás nem volt kegyes ezen a héten, több helyen esett jég, illetve villámárvíz is kialakult, valamint megszületett az év első tornádója is. Tegnap átadták az Arany Pálmát Cannesban, és Azahriah már lenyomta két koncertjét a háromból a Puskás Aránában. Az is kiderült, milyen közös vállalkozást indít a BALAZS KICKS tulajdonosa, Pachert Balázs és Balogh Levente. Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2024. 21. hétről.

Az eheti Kormányinfón elhangzott, hogy a kormány egyelőre megvárja a hétvégi verőcei hajóbaleset körülményeinek vizsgálatát. Egyelőre nem látják úgy, hogy szükséges lenne a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok módosítására, de ha a vizsgálat más következtetésre jut, a kabinet megteszi a szükséges lépéseket – jelentette ki a kancelláriaminiszter. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány nem támogatja Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetőjének azt a kijelentését, hogy Európában újra tárgyalni kellene a sorkatonaság visszavezetéséről.

A múlt hétvégén történt verőcei tragédia sokakban felvetette azt a kérdést, hogy vajon mit kereshetett a pihenő, kikapcsolódó fiatalokkal megrakott csónak olyan közel a szállodahajóhoz, hogy abból a végzetes tragédia megtörténjen? Négy áldozat holttestét már hosszas kutatás után megtalálták a rendőrök, mi most arra voltunk kíváncsiak, egyáltalán ki vásárolhat motorcsónakot, illetve mit kell ahhoz tudni, hogy azt vezethessük is? Ebben a Magyar Hajózási Országos Szövetség volt segítségünkre, akik részletesen elmondták a követelményeket a lapunknak küldött válaszukban:

Utazás

Évről évre egyre több magyar fedezi fel magának Málta szigetét, pontosabban szigeteit, az idei első negyedévben például 50 százalékos növekedést értek el a hazai piacon. A területe kicsi, viszont az éghajlata kellemes, a 15 fokos hidegebb időjárást nem nagyon ismerik arrafele, a tömegközlekedés ingyenes, a tömegturizmustól pedig nem kell tartani. John Mary Attarddal, a VisitMalta regionális igazgatójával beszélgettünk a szigetország mindennapjairól, lehetőségeiről, az ingatlanok árairól és hogy miért választja egyre több nyugdíjas, hogy inkább itt tölti el az előtte álló éveket:

A nyaralást számos kellemetlenség teheti tönkre, az egyik legbosszantóbb ezek közül az, ha késik a repülőgépünk, pláne ha el sem indul. Jó tudni, hogy az esetek gyakorisága miatt az Európai Unió is tett már lépéseket az utasok védelme érdekében, a szabályok szerint jogosultak vagyunk kártérítésre, ha több mint 3 óra késéssel érkezünk meg az úti célhoz:

Nem csak a Balaton környékén, a Velencei-tónál is meglepő árakkal találkozhatnak a turisták. Olvasóink által küldött fényképek alapján tudjuk, hogy pontosan mennyibe kerül a sör, a lángos, a palacsinta és a több népszerű strandétel. Persze nincsenek könnyű helyzetben a vendéglátók, nem csak az alapanyagdrágulás sújtja a szektort, de munkaerőt is évről évre nehezebb találni.

A magyarok által különösen kedvelt Lido di Jesolo környékén egy apartman 37 ezer forinttól kezdődik éjszakánként 2 főre. Ez 200 méterre van a strandtól, erkélye, saját fürdőszobája van, 40 négyzetméteres. Magyarorszgon tavalyhoz képest átlagosan 10 százalékkal emelkedett az átlagár a Balatonnál:

Rohamtempóban közeledik a nyár, így hamarosan érvénybe lép a MÁV-nál is a főszezoni menetrend. Akár az Adria, akár a Balaton partjaihoz utazna valaki vonattal, idén is igénybe veheti az utasellátó étkezőkocsik szolgáltatásait. A Pénzcentrum ahogy minden évben, idén is végignézte a büfékocsik árlapját, és megvizsgáltuk mennyit drágultak az ételek, italok az elmúlt évek árszabásához képest. Mutatjuk a kínálatot:

Azahriah-jelenség

A héten rengeteg híradás foglalkozott Azahriah közelgő koncertjeivel és az Azahriah x Tisza kollabbal. A múlt héten volt Azahriah és a Tisza kollaborációjának bemutatkozó eseménye, amin a leginkább várt Tisza cipőket 50 ezer forintért vásárolhatták meg a rajongók. Mostanra viszont már tele vannak az online piacterek, amik nem hogy 50 ezerért, de akár 150 ezer forintért is hirdetik a szóban forgó lábbeliket:

A Pénzcentrum vlogjában, a CashTag heti adásában is foglalkoztunk a jelenséggel, mekkora keresletet generált az Azahriah x Tisza kollab. Vajon tényleg ennyit számít, hogy egy jól menő zenész tervezte, közösen a márkával? És miért állnak érte kígyózó sorok? Ezekre a kérdésekre kerest a CashTag legújabb adása a Tisza kereskedelmi igazgatójával és Trunk „Dablty” Tamás tartalomgyártóval:

Lottózás

A héten sem a Skandin, sem az Ötös vagy Hatos lottón nem született telitalálat. Így a jövőhéten is milliárdos nyeremények várják a szerencsevadászokat:

Hamarosan kezdetét veszi 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, a tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban. Az Euro 2024 lesz a 17. UEFA által szervezett eb a férfi labdarúgó-válogatottak számára. Három hét múlva rengeteg néző izgulhat, szurkolhat a tévéképernyők előtt, vagy akár a lelátókon. A magyar válogatott első meccsét június 15-én 15 órakor játssza Svájc ellen, fogadni pedig már most is lehet erre és számos más meccsre. A közelgő foci eb kapcsán lapunk megkereste a Szerencsejáték Zrt-t és arról érdeklődünk, melyek voltak a legérdekesebb, legtöbbet érő, legpontosabb tippek az eddigi eb-k és a Tippmix történetében:

Autó, közlekedés

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Pénzcentrum rendre összesíti, hogy aktuálisan melyek épp a legkevesebb pénzből kihozható új személyautók a piacon. Friss 10-es toplistánkon több változás is történt a februári rangsorhoz képest. Több helyen is áremelést eszközöltek az importőrök - főleg a frissítésen átesett modellek esetében. Azt is megnéztük, mennyibe kerülnek most Magyarország legkedveltebb autói:

360 millió forintért hirdetik Magyarország legdrágább eladó használt autóját. A különleges Mercedes G-osztály egy limitált kiadás, az első darab a 99-es szériából. De mint kiderült, a top 5-ben szintén a csillagos márka modelljei vannak, legnagyobb részt szintén G-osztályok, csak az ötödik legdrágább, "mindössze" 208 millióért árult luxusautó egy Maybach S-osztály. Cikkünkben megnéztük azt is, mennyibe kerülhet lízingelni egy luxusautót manapság Magyarországon:

Munka

Ahogy haladunk a nyárba, egyre inkább elérkezik az idénymunkák szezonja. Olyannyira, hogy már most is bőséggel keresnek magyar dolgozókat többek között németországi vagy dániai munkákra. Ezek a melók igen változatos képet mutatnia, a spárgaszedéstől, a szamócabetakarításig, de ugyanígy el lehet helyezkedni akár hosszú távon is baromfi-, vagy éppen sertésfarmokra, tehenészetekbe. A fizetések nagyjából 1900-2400 euró körül mozognak:

Havonta 260 és 290 ezer forint között kereshet egy kezdő kutató alapdiplomával, ha bekerül egy jó támogatással rendelkező kutatásba. Azonban a kutatói életpálya összességében nem feltétlen kerül kompenzálásra a fizetések révén, így azoknak ajánlatos belevágni, akik nagyon elhivatottak a tudományterületüket illetően:

A CNC ipar gyors fejlődése és a modern gyártási technológiák elterjedése miatt egyre nagyobb szükség van jól képzett szakemberekre. Cikkünkben körbejártuk a CNC gépkezelő képzéseket, elhelyezkedési lehetőségeket, fizetéseket, és azt is, hogy miért választanak sokan külföldi munkát. Kiderült, hogy egy kezdő is megkereshet akár már bruttó 450 ezer forintot is:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek óriási tartalékot jelenthetnének az amúgy feszes magyar munkaerőpiacnak, ám a lehetőségeket, amelyek az ő munkaerejükben rejlik, csak korlátozott mértékben használják ki a magyar cégek - többek között ezekről is beszélt a Pénzcentrumnak Pásztor Sára, a Skilly CEO & kurátora és Molnár Zóra, a szervezet Karrier Akadémiájának vezetője:

Otthon, ingatlan

Bár a CSOK Plusz bevezetése érdemben javítja a lakásvásárlási lehetőségeket, de azt már az MNB is elismeri, hogy az új gyermeket nem vállaló, kétgyermekes családok számára lényegesen romlott az ingatlanvásárlás elérhetősége - derült ki a jegybank lakáspiaci jelentéséből. Az adatokból az is látszik, hogy valamelyest azok helyzete is javult a hazai lakáspiacon, akiknek nincs gyermeke és nem is vállalnak, de értelemszerűen még mindig jelentős hendikeppel rendelkeznek a CSOK Pluszra jogosultakhoz képest:

10,84 évig kellett dolgozni a budapesti átlagfizetéssel, hogy az ember tudjon vásárolni egy 75 négyzetméteres lakást. De nem a fővárosban a legrosszabb a helyzet a lakásár/jövedelem mutató tekintetében: Debrecenben majdnem 12 évnyi fizetés kell ugyanehhez a lakáshoz:

A legtöbb ember életében egy ház vagy lakás megvásárlása nagy mérföldkő, mely rengeteg ügyintézéssel, utánajárással, így aggodalommal és stresszel jár. A legtöbben próbálják elkerülni az összes lehetséges buktatót, azonban szinte képtelenség mindenre odafigyelni egy bonyolult ügyletnél. Egy olvasónk éppen egy olyan buktatóba futott bele, ami apróságnak tűnhet, de emiatt csaknem az egész adásvétel meghiúsult:

Nyugdíjasok, idősek

A nyugdíjazás előtti években számost dilemmával szembesülhet az ember, melyek többsége anyagi természetű. Az egyik nagy kérdés, hogy bizonyos életkor felett érdemes-e megtartani a biztos munkahelyet és kivárni nyugdíjazást akkor is, ha valaki nem elégedett a fizetésével, vagy más miatt váltana szívesen. Megéri magasabb fizetés reményében váltani? Mennyit fog ez számítani a nyugdíjszámításnál? Megéri kitartani és azt a pár évet inkább kihúzni a biztos munkahelyen? Megéri egyáltalán a cégeknek seniorokat alkalmazni? Milyen esélyei vannak a munkaerőpiacon az idősödő korosztálynak? A Pénzcentrumnak ezekről a kérdésekről szakértők nyilatkoztak:

Vásárlás, boltok

Az utóbbi időszakban jelentős mértékben csökkent a sütőipar egyik fő alapanyagának számító liszt ára, amiből logikusan gondolhatnánk, hogy a pékipari termékek is olcsóbbá válhatnak. Ennek ellenére a zsemle és a kenyérfélék árai nem, vagy csak kevésbé látványosan követték ezt a trendet. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogy miért nem érzékelhető a liszt árának csökkenése a végtermékek árában, és milyen egyéb tényezők alakítják a pékipari termékek költségeit:

„Szeretnénk megváltoztatni az üzletekben történő vásárlásról alkotott képet” – mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Maciej Podwojski. A Primark közép-kelet-európai vezetőjével a magyarországi terjeszkedésről, az egyre feszesebb munkaerőpiacról, de arról is beszélgettünk, miben hoz mást a Primark annál, mint amit a legnagyobb versenytársai tudnak:

Néhány héttel ezelőtt itt a Pénzcentrumon is foglalkoztunk a méregdrága Prime üdítőitalokkal, amikor sorra jelentek meg a hazai üzletláncok polcain is. Mostanra a Lidl is ezen láncok közé tartozik, ráadásul a vásárlóik most hatalmas leárazás mellett juthatnak hozzá a szóban forgó üdítőitalokhoz:

Az otthoni robotporszívók piaca az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül, amit az árak ingadozása és a technológiai fejlesztések is jól mutatnak. Az Euronics és a Media Markt szakembereit kérdeztük az aktuális trendekről, akik elmondták, hogy az átlagos eladási árak 100-130 ezer forint között mozognak, és a vásárlók egyre inkább a magasabb árkategóriájú, fejlettebb funkciókkal rendelkező modelleket keresik:

Egészség

Arról sokat hallani, hogy baromfik körében nagymértékben terjed a madárinfluenza - és már szarvasmarháknál is megjelent a fertőzés. Emberek esetében is azonosítottak már fertőzötteket, ez azonban egyelőre ritkán fordul elő. Fontos viszont tudni, hogy kutyákra és macskákra is veszélyes lehet a madárinfluenza:

Magyarországon minden harmadik ember szemüveget hord, az előrejelzések szerint pedig 2050-re már a lakosság fele rövidlátó lesz világszerte. Az szem egészségének, a jó látásnak a megőrzése általában csak akkor jut az ember eszébe, ha már romlást tapasztal az állapotában. A szemüvegek, kontaktlencsék, szemcseppek pedig nem kis kiadást jelentenek, ezért döntenek sokan a szemműtét mellett. A látásjavító műtétek a magánklinikákon több százezer forintba kerülnek, hosszú távon viszont megérheti a beavatkozás:

Magyarországon a legtöbb Lyme-kór és kullancsencephalitis fertőzés májustól szeptemberig fordul elő. Az előttünk álló június minden évben kiemelkedő esetszámokat tekintve. A közhiedelemmel ellentétben a fertőzések gyakrabban fordulnak elő középkorú és idősebb felnőttek esetében, mint fiataloknál. Mutatjuk, mely területeken érdemes a leginkább vigyázni, illetve hogy mit kell tenni kullancscsípés esetén:

Gazdaság

Megszorítások is elképzelhetőek, ha nem sikerül lejjebb vinni az államadósságot a kívánt szint közelébe, és biztosan megérzik majd az emberek is, hogy ekkora a hiány - ezt mondta Bukovszki András, a CIB Bank elemzője, mikor arról kérdeztük, milyen hatásai lehetnek a két éves csúcsra érő államadósságnak. Madár István, a Portfolio vezető elemzője szerint azonban kár a vészharangokat kongatni:

Mostanra az összes nagy hazai részvénytársaságról tudható, hogy részvényenként mekkora osztalékot fizetnek ki részvényeseik számára a 2023-as üzleti év után. Ilyen szempontból elég nagy különbségek fedezhetők fel az egyes vállalatok között, hiszen míg egyes cégek részvényenként több száz, addig mások csak néhány tucat forintot fizetnek a részvényeseik számára, és természetesen idén is vannak olyan cégek, melyek egyáltalán nem fizetnek osztalékot. De vajon azon cégek részvényesei járnak a legjobban, akik általánosságban a legnagyobb kifizetésekre számíthatnak? Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy mi történt volna akkor, ha 5 évvel ezelőtt 1 millió forintért vásároltunk volna részvényt azokból a cégekből, melyek 2024-ben a legnagyobb mértékű osztalékokat fizették ki:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. június 17. 14:10
Ízlelgessük az új kifejezést: Net-Coach. A digitális médiaértés és konfliktuskezelés szakembereiről...
Bankmonitor  |  2024. június 17. 08:56
Nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg egy újabb hír a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban....
Holdblog  |  2024. június 17. 08:26
Az Adidas-sztori első részében leírtuk, hogyan vált a vállalat egy kis német garázscégből meghatároz...
Buxelliott  |  2024. június 16. 13:54
Megérkezett az újabb ATH, majd lefordult a piac. Van fordulós jelzés (megerősítés a jövő héten érkez...
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm