8 °C Budapest
Close up image of stock market financial growth chart.

Vízben a Mol és az OTP árfolyama: a Telekom dobhat most mentőövet

MTI
2024. július 25. 19:47

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 418,78 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel 72 745,29 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor befektetési Zrt. elemzője a nemzetközi hangulat romlásával magyarázta a visszaesést, amely az amerikai részvénypiacokon már szerdán érzékelhető volt, Európában tehát egy nap késéssel jelentkeztek a hatásai. Muhi Gergely szerint a BÉT a csökkenés ellenére nem teljesített rosszul, ugyanis a térségben rendszerint 1 százaléknál nagyobb mínuszokkal zártak a tőzsdeindexek.

A BUX a nagyobb esést a Richter és főleg a Magyar Telekom ellenállóságának köszönhetően kerülhette el, kibocsátói hírek egyik vezető részvény árfolyamát sem befolyásolták - tette hozzá.

  • A Mol 20 forinttal, 0,71 százalékkal 2808 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 1,32 százalékkal 18 360 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 2,05 százalékkal 1096 forintra erősödött, forgalma 455,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9940 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6740,97 ponton zárt csütörtökön, ez 24,2 pontos, 0,36 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
MEDIA1  |  2026. március 20. 14:31
A Fővárosi Törvényszék szóvivője először még arról tájékoztatta lapunkat, hogy az Index elkésett fel...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28