7 °C Budapest
Selective focus of Man using laptop, holding invoice and check his salary for plan personal expense budget.

Égető a helyzet, élhetetlen a magyar minimálbér: ennyi emelést követelnek a szakszervezetek

MTI
2024. július 26. 22:01

Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell - ismertette a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a szervezet közleményében, amit pénteken juttattak el.

Zlati Róbert hozzátette, a 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges, hogy legalább nominálisan ne közelítsen egymáshoz a két érték. Kiemelték, hogy egyelőre konkrét számok nélkül került szóba a jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum emelése a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi ülésén, ahol úgy tűnt a résztvevőknek mégsem áll szándékukban összevonni a két elemet.

Annak ellenére, hogy egyes szakszervezetek és egyes munkáltatói szervezetek is korábban jó ötletnek tartották, a MASZSZ mindig ellenezte és a jövőben is ellenezni fogja a kétfajta bérelem egyesítését egészen addig, amíg az ágazati szintű kollektív szerződések nem fognak tarifa megállapodásokat tartalmazni - olvasható a szövetség közleményében.

Mindezek mellett a VKF-en kitértek még a fórum döntési mechanizmusának változtatására és az eu-s minimálbér irányelvre is. A MASZSZ elnöke rossz iránynak tartja a kormány javaslatát, amely szerint a VKF-en a jövőben konszenzus helyett egyszerű többséggel lehessen döntést hozni, megállapodást kötni. Zlati Róbert rámutatott, hogy ezzel a VKF több résztvevőjével többször keményen konfrontálódó MASZSZ az általa képviselt munkavállalók érdekeivel látványosan háttérbe szorulhat.

A szakszervezet elnöke ártalmasnak tartja azt a kormányjavaslatot is, amelynek értelmében a közszférában dolgozókat képviselő szakszervezeteket kihagyják az országos szociális egyeztetésből. A MASZSZ elnöke a közleményben hozzátette, az eu-s minimálbér irányelvet idén november 15-ig kell átültetni a magyar jogrendszerbe. Először is ki kell jelölni azt a fórumot, ahol a minimálbérről tárgyalnak a szociális partnerek. Az átültetésnél meg kell határozni, hogy milyen referencia értékek mentén, milyen adatok figyelembevételével határozzák meg a következő év minimálbéreit.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezen túl fontos, hogy a kormányoknak a szociális partnerekkel együtt cselekvési tervet kell kidolgozniuk a 80 százalékos kollektív szerződési lefedettség eléréséhez szükséges lépésekről. A MASZSZ elnöke jelezte ugyanakkor, hogy az országban a magyar munkavállalók kevesebb mint 20 százaléka dolgozik kollektív szerződés védelme alatt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?