24 °C Budapest
Surgeon on an eye surgery

Kegyetlen drágulás érhet utól 10-ből 3 magyart: lassan olcsóbb lesz, ha kifizetik a magánműtétet

2024. május 24. 13:01

Magyarországon minden harmadik ember szemüveget hord, az előrejelzések szerint pedig 2050-re már a lakosság fele rövidlátó lesz világszerte. Az szem egészségének, a jó látásnak a megőrzése általában csak akkor jut az ember eszébe, ha már romlást tapasztal az állapotában. A szemüvegek, kontaktlencsék, szemcseppek pedig nem kis kiadást jelentenek, ezért döntenek sokan a szemműtét mellett. A látásjavító műtétek a magánklinikákon több százezer forintba kerülnek, hosszú távon viszont megérheti a beavatkozás. Az egészségi állapotot javító szürkehályog és szaruhártya műteteket sem érdemes halogatni egy percig sem, hiszen még mindig hosszúak a várólisták. Aki pedig nem akar várni, súlyos összegeket fizethet. Mutatjuk, milyen áron érhetők el jelenleg a különböző szemműtétek.

A KSH friss adatai szerint egy év alatt a szemüvegkeretek 5,6 százalékkal, a szemüveglencsék 16,1 százalékkal drágultak. 2022 áprilisához mérten pedig a múlt hónapban 24,7 százalékkal kerülnek többe a keretek és 47,7 százalékkal a lencsék. A kontaktlencsék pedig 12,5 százalékkal drágultak 2022 óta. Szemüvegesnek lenni sosem volt olcsó, viszont az utóbbi években nagymértékű drágulást lehetett tapasztalni. Az áremelkedés pedig nem áll meg: lapunknak Kis Arnold, a Magyar Optikus Ipartestület elnöke korábban azt mondta, hogy átlagosan az infláció mértékével megegyező áremeléssel mindenképp számolhatnak 2024-ben azok, akik szemüveget, kontaktlencsét vásárolnak. A szakértő szerint lehetnek eltérések gyártók és kereskedők árazása között, de ha a teljes fogyasztói kosarat nézzük, akkor érezhető a drágulás. Ennek az üteme jelenleg lassabb, mint a megelőző évekéi.

A drágulás mértékét a szakértő az általános infláció, előállítási, szállítási és munkaerő-költségek emelkedésével magyarázta és rámutatott, hogy Magyarország importra szorul: az alapanyagot, félkész és késztermékeket külföldről, első sorban az EU-ból és Kínából importálják, ezért az euró és a dollár árfolyam igazodása alapjaiban határozza meg egy termék hazai árát.

A KSH adatai szerint átlagosan közel 26 ezer forintba kerül egy szemüvegkeret, 16 ezer forintba a lencse és közel 7 ezer forint egy kontaktlencse áprilisi árak szerint. Ennél természetesen jóval drágább is lehet egy szemüveg, és vannak járulékos költségek is, mint a szemüvegtörlő kendők, kontaktlencse-folyadék, szemcsepp, stb.

A költségeinket mérsékelhetjük azzal, hogy egészségpénztári megtakarításból vásárolunk. Az OTP Egészségpénztár friss adatai szerint nőtt az egészségpénztári tagok által szemészeti vizsgálatra felhasznált összeg a tavalyi év azonos időszakához képest, és magasabb összegben számoltak el optometristák által végzett vizsgálatokra is pénzt. Azt is közölték, hogy az egészségpénztárral szerződött szolgáltatók egy része kedvezményeket is biztosít a tagok számára, ami akár 30 százalékos is lehet. 

Más lehetőségeket is érdemes figyelembe venni a látásunkkal kapcsolatos költségek fedezésére. Vegyünk igénybe például munkahelyi támogatást, ha erre jogosultak vagyunk. Továbbá érdemes lehet ellenőrizni, fedezi-e a lakásbiztosításunk a szemüveg pótlását, és szemüvegesként érdemes olyan utasbiztosítást kötnünk a nyaralásra, amely a szemüveg sérülését, elvesztését is fedezi. Sőt már köthetünk külön szemüveg-biztosítást is, akárcsak telefonbiztosítást.

Ezekkel együtt is szemüvegesnek lenni nagy kiadásokkal jár, ezért nem csoda, hogy sokan szánják rá magukat szemműtétre. A lézeres szemműtétek - amelyet több helyen már csúcstechnológiás robotok végeznek - egyre profibbak, gyorsabbak és az áruk sincs az egekben. Amennyiben ilyen műtétre szánja el magát valaki, szintén javasoljuk, hogy egészségpénztári megtakarításból fedezze a költségeket, hiszen ezzel akár 20%-ot is megspórolhat az árból adóvisszatérítéssel.

Mennyibe kerül a látásjavító műtét?

Először is fontos, hogy a műtét költségén túl számolni kell a vizsgálatok, kontrollok költségével is. Az klinikánként változhat, hogy ezek a vizsgálatok mennyibe kerülnek: van, ahol az előzetes vizsgálat ingyenes, máshol a műtét utáni kontrollvizsgálat nem kerül plusz pénzbe, egyes helyeken pedig mindkettőért fizetni kell. Van, ahol ki kell fizetni, de a műtét árából levonódik. Ezért ezekről a költségekről is érdemes előzetesen tájékozódni. Illetve több helyen elérhető részletfizetési lehetőség is, illetve különféle kedvezmények, akciók is előfordulnak.

A Sasszem Klinikán a PRK egylézeres szemműtét 169 ezer forint szemenként, a No-Touch egylézeres kezelés 219 ezer forint szemenként - akárcsak a Focus Medicalnál. A FEMTO kétlézeres kezelés 299 ezer, a FEMTO SMART kétlézeres kezelés 319 ezer forintba kerül szemenként a Sasszem Klinikán. Vannak drágább eljárások is, például a robottal végzett műtét is ilyen. A Focus Medicalnál a VISUMAX műtét ára 357 ezer forint.

A Budai Szemészeti Központban a Z FEMTO műtét két szemre (kuponnal) 630 ezer forint, az OptiLASIK műtét 240 ezer forint szemenként, a Zero Touch pedig 210 ezer forint. A PRK műtét szemenként 160 ezer forintba kerül. A műtétekhez napszemüveg utalvány is járhat.

Az Optimum Szemészeten a PRK ELITE műtét 195 ezer forint, a LASEK ELITE 155 ezer forint szemenként. A ZYOPTIX ELITE műtét 255 ezer, a ZYOPTIX FEMTO ELITE - a szem érintése nélkül - 350 ezer forint/szem.

A Saint James Szemészeti Központban  a PRK műtét szemenként 159 ezer forintba kerül, a Touch Free lézeres szemműtét 219 ezer forint. A Contoura Vision lézeres szemműtét kedvezményesen 319 ezer forint, az ICL műlencse beültetés 558 ezer forint. A tórikus lencse felár itt is 100 ezer forint szemenként.

Mennyibe kerül a szürkehályog műtét?

Az egyes szolgáltatók árazásában akár több százezer forint eltérés is lehet. Fontos azonban, hogy az eljárások, illetve a felhasznált lencsék minősége az árat nagyban befolyásolja. Ezért fontos körültekintően dönteni. Számos helyen elérhető részletfizetési lehetőség is, vagy akár áruhiteles finanszírozás.

A Budai Szemészeti Központban a monofokális műlencse 265 ezer forint szemenként, a nyitott fókuszú vagy EDOF műlencse és a trifokális műlencse is 520 ezer forint/szem. A tórikus lencse felára 100 ezer forint. Az árak év eleje óta nem emelkedtek.

A szürkehályog kezelések 278 ezer forintba kerülnek szemenként  a Sasszem Klinikán, két szem együttes kezelése esetén szemenként ugyancsak 278 ezer forint a kezelés a Focus Medicalnák. Amennyiben csak egy szemet műtenek, akkor 298 ezer forintot kérnek. Vannak drágább csomagajánlatok is, illetve a trifokális vagy a nyújtott fókuszú műlencse beültetés már 500 ezer forintnál is többe kerül szemenként. A tórikus műlencse felár a műtétek esetében 90 ezer lencsénként. Az árak ugyancsak nem emelkedtek január óta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az egyfókuszú műlencse beültetése, szürkehályog kezelése a Saint James Szemészeti Központban kedvezményesen 285 ezer forint, újgenerációs lencsével 329 forint szemenként. A nyújtott fókuszú műlencse beültetés 529 ezer, a trifokális lencse beültetése 549 ezer forint. A tórikus lencse ára szintén 100 ezer forint pluszban.

A Medicovernél a szürkehályog műtét egy fókuszú lencsével 350 ezer forinttól, multifokális lencsével 488 ezer forinttól, tórikus lencsével - a lencse ára nincs benne - 320 ezer forinttól kérhető. Év eleje óta emelkedés is történt: akkor egy fókuszú lencsével 300 ezer forinttól, multifokális lencsével 415 ezer forinttól volt kérhető a beavatkozás.

A Duna Medical Centerben a szürkehályog műtét egyfókuszú lencsével egy szem esetén 320, együtt 520 ezer forintba kerül. Multifokális lencsével 560 ezer, illetve két szem esetén egymillió forint az ára, nyújtott fókuszú lencse esetében pedig 540, illetve 995 ezer forintot kérnek a műtétért.

Rengeteg várnak szemműtétre

Ahogy arról a Pénzcentrum év elején beszámolt, a kórházi várólisták egyes műtétek esetében még mindig a végtelenbe nyúlnak, ilyen beavatkozás a szaruhártya és a szürkehályog műtét is. A NEAK által közölt adatok alapján a helyzet rosszabbodott 2024-re. Fontos, hogy az általunk vizsgált évek (2022-2024) során többször változott, milyen adatot tesz közzé az alapkezelő. 2022-ben például még az átlagos tervezett várakozási idő volt az elemzésünk alapja, ezt azonban már 2023-ban sem közölték, így tavaly és idén az átlagos tényleges várakozási időt vetettük össze a megelőző 6 hónapban. A tényleges várakozási idő jellemzően alacsonyabb a tervezettnél, ezért 2022-ről 2023-ra látható csökkenés nem mutat teljesen megbízható képest, milyen változás történt azokban az években. 2023-ról 2024-re viszont ugyanazt a mutatót tudtuk már összevetni, és egyértelműen növekedés látható. A legjelentősebb növekedés a mandula, orrmandula, a varix és a szürkehályog műtéteknél mutatkozott:

A 2022-es és 2023-as év elején a várakozók számának növekedéséből tavaly is arra tudtunk következtetni, hogy a várólisták növekedése nem állt meg. Ugyanakkor azóta ebben is változott a módszertan: 2024-ben már csak a 60 napot meghaladóan várakozók száma áll rendelkezésre. Ez alapján úgy tűnhet, hogy sokat csökkent a várakozók száma, ennél azonban valószínűbb, hogy a jelentős eltérést az adatközlés változtatása okozza. Ezt erősíti meg az is, hogy a tényleges várakozási idő nem csökkent, hanem növekedett 2023-ról 2024-re.

Megnéztük a friss adatokat is a szemműtétekre vonatkozóan és összevettük az év eleji gyűjtésünkkel. Ebből az derült ki, hogy a szürkehályog műtétre várakozók száma némileg emelkedett január óta, a szaruhártya műtétre várók száma mérséklődött, most a 2023. januári szinten van. A NEAK honlapján azt írták a szaruhártya műtéteknél, hogy "az ún. kapacitáshiány miatt vezetett várólisták esetében az ellátást végző szolgáltatók közül csak azok számára kötelező a regisztráció vezetése, akiknél kapacitáshiány miatt tartósan 60 napon túli várakozási idők fordulnak elő". Ebből az is következik, hogy a lista így nem tartalmazza az ellátást egyébként végző azon szolgáltatókat, ahol az ellátást 60 napon belül igénybe lehet venni. Ezt figyelembe kell venni az adatok vizsgálatakor. Ezekből az látszik, a várakozási idő mindkét műtét esetében csökkent:

Amellett, hogy a várakozók száma és a várakozási idő csökkent év eleje óta, nem szabad elfelejteni, hogy még mindig 1 évet és két hónapot kell átlagosan várni szaruhártya műtétre, illetve hogy jelenleg 4270 fő vár több mint 60 napja szürkehályog műtétre és 329 fő szaruhártya műtétre. Szürkehályog műtét esetén hiába a kevesebb a várakozási idő (46 nap), a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórházban például 140 napot, a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban 143 napot, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházában 174 napot kell várni átlagosan, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban 193-at.

Amíg azonban a szürkehályog műtétet - melyre sokan várnak, de azért a várakozási idő országos átlagban nem vészes, főként más műtétekhez képest - el lehet végeztetni magánúton, a szaruhártya műtétet nem. Így azoknak a betegeknek, akik szaruhártya átültetésre várnak, muszáj kivárniuk, míg sorra kerülnek. A szaruhártya átültetéshez ugyanis donáció szükséges, a műtétet végző intézményeket szaruhártya-bankok látják el, vagy maga az intézmény talál donort.

A szaruhártya műtétekre várakozók magas száma nem csak abból adódhat, hogy magánklinikán nem végezhető ez a műtét.  Az mfor cikke szerint az évek óta fennálló, nem megfelelő jogi szabályozásnak is nagy szerepe lehet ebben. A nemzetközinél sokkal szigorúbb hazai szabályozás ugyanis jelenleg azt írja elő, hogy szemész szakorvosnak kell végeznie a szaruhártya begyűjtését.

Belső Zsolt, a 2023 év elején megszűnt Cornea Bank Budapest, szaruhártyabank egykori laboratóriumvezetője a lapnak azt mondta, már régen jelezték, hogy a szakorvosi kitétellel nem tudják megoldani az évi több száz szaruhártya eltávolítását és beültetéseket. Előre jelezték az elmondása szerint, hogy drasztikusan le fog esni az esetszám, ami meg is történt, előbb a harmadára, később a negyedére. Százas nagyságrendben maradtak el műtétek évente, emiatt elkezdtek nőni a várólisták - mondta a szakember. Végül a szaruhártyabank bezárt, bár ehhez nem csak a kedvezőtlen jogszabályi környezet járult hozzá, hanem más okok is. A betegek közül pedig lehet hogy van olyan, aki azóta is vár a műtétre.

Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?

A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm