Kemény bűnügyi drámák, világsztárok főszereplésével készült dokumentumsorozatok és egy új Marvel-produkció is érkezik januárban a Disney+-ra.
Tini unokájával közösen ad ki könyvet a 77 éves, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész. Ami ráadásul egy uszkár kölyök életének első évét beszéli el, a kutya szemszögéből az unoka, Joel Révész hangján, és a World Press Photo- és Balázs Béla-díjjal is elismert Révész Tamás fotóriporter képein keresztül. Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Révész Tamás, Amerikában és Budapesten élő többszörösen díjazott, elismert fotóművész, nevét a fotós szakmában Rómától New Yorkig, Riótól Budapestig ismerik. Hatvan egyéni kiállítása volt világszerte, tizenegy könyv szerzője, köztük a Búcsú a cigányteleptől, Budapest, New York, Róma és Szicília albumoké is. Fotóriportjai jelentek meg a '90-es és a 2000-es években a francia Liberation-on át az International Herald Tribune, az International Wildlife Magazine és a Newsweek hasábjain keresztül egészen a brit Guardianig. Kurátorként elsőként hozta Európába a Capa fivérek (Robert és Cornell) kiállítását, a World Press Photo kiállítás szervezője több mint három évtizede.
Ha Révész valamibe belefog, igyekszik a tőle telhető legalaposabb munkát elvégezni. Így tett akkor is, amikor tizenkét éves unokájával, az Egyesült Államokban élő Joel Révésszel együtt alkotta meg a Ziza, egy uszkár kölyök első éve című képes könyvet, ami a kisfiú kétnyelvű, angol és magyar képaláírásaival, a kisállat szemszögéből meséli el, hogyan talál otthonra és családra Budapesten a szeretnivaló kutya, és hogyan fedezi fel a világot. A könyvet Révész Tamás egyedi fotói illusztrálják.
Miután a gyerekek kirepülnek, sokan választanak új, négylábú családtagot, aki ráadásul frissen tartja gazdáit, mellette kénytelenek egészségesen élni. Így volt ezzel Révész Tamás is, aki nem csupán azért döntött egy uszkár mellett, mert az Egyesült Államokban és világszerte is a hetedik legnépszerűbb fajta, hanem mert ezek a kutyák okosak, gyöngédek, hűségesek és empatikusak, csodálatos családtagok és kiváló terápiás kutyák is egyben.
A könyv megszületéséhez kellett, hogy Tamás fotó dokumentálja Ziza első évét, Joel pedig - aki fiatal kora ellenére több éve ír különböző műfajokban, nem mellékesen stand-up komikus is -, kedvet kapjon beleérezni magát a kiskutya helyzetébe, és mindezt bölcs és szívmelengető történetté formálja.
A 88 oldalas, színes képekkel illusztrált, kemény táblaborítós könyv kiadására Révész Tamásék a közösségi finanszírozási modellt választották, Magyarország legnagyobb közösségi piacterén, a Brancskozosseg.hu felületén indítottak kampányt a kiadáshoz szükséges összeg előteremtésére.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közösségi finanszírozás nem adományozást jelent, hanem egy megelőlegezett bizalmat. A vásárló előrendeli a könyvet, kvázi megfinanszírozza ezzel a kötet bekerülési költségeit, és ha összejön a kívánt célösszeg, megkapja a terméket. Ha nem, úgy pedig visszajár a pénz, ezért vevői oldalról a vásárlás teljesen kockázatmentes. Révész Tamásék kampánya nagyon jól indult, pár nap alatt máris összegyűlt a tervezett összeg negyede.
A Ziza, Egy uszkár kölyök életének első éve nem csak egy megható történet gyerekeknek és kutyabarátoknak, de egy mutatós fotóalbum is, a minőségi fotográfia kedvelőinek. (x)
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








