Újabb jelentős nemzetközi akvizíciót jelentett be az OTP Bank.
Nem bizakodik Nagy Márton: 0 és -1 százalék között alakulhat a magyar gazdaság teljesítménye 2023-ban
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint jövőre helyre kell állítani a gazdaság növekedését, melynek mértéke 4 százalék körül alakulhat.
Idén nulla és mínusz 1 százalék között alakulhat a magyar gazdaság éves teljesítménye; a kormány álláspontja világos: jövőre helyre kell állítani a növekedést, amelynek mértéke 4 százalék körül alakulhat – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Az Ébredés az inflációs sokkból című konferencián tartott előadásában elmondta, a kormány úgy gondolja, míg 2023 az infláció leszorításának éve, addig 2024-nek a gazdaság helyreállításának évének kell lennie.
A kormány várakozása szerint októberben az infláció 10,5-10 százalék körül alakulhatott, a pontos szám pénteken derül ki. A miniszter biztos benne, hogy novemberben már egy számjegyű lesz az infláció, amelynek mértékét decemberben 6-7 százalék, 2024 egészében pedig 5-6 közé teszik.
Nagy Márton kiemelte, a magyar gazdaság számára kulcs a fogyasztás helyreállítása, amelynek az alapját a reálbérek emelkedése adja. A fogyasztás visszaesése ugyanis negatívan érintette a belső értékesítésre termelő szektorokat és a belgazdaságban megvalósuló beruházásokat is.
Hamarosan megszólal Magyar Péter, indul a dömping az Országgyűlésben: erről szavazhatnak ma a Házban
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn.







