A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.
Még idén 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér – jelentette be a Facebookon Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, megerősítve Czomba Sándor államtitkár szavait, aki a napokban arról beszélt, hogy a 100 ezer forintos bérkompenzáció helyett előre hozzák a minimálbér emelését.
A minimálbér "még idén" 15 százalékkal emelkedhet – közölte Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Ezzel kiderült, a kormány is támogatta a korábbi béremelést.
Az emelésről korábban Czomba Sándor, a gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára beszélt az M1-en. Elmondta, a minimálbér 15 százalékkal, míg a bérminimum 10 százalékkal emelkedhet, utóbbi esetében a munkaadók kisebb, a munkavállalók nagyobb emelést szeretnének. Ugyanakkor megállapodás harmadik elemét a kormány nem támogatta, ez a 100 ezer forintos egyszeri bérkompenzáció lett volna. Helyette az lett az új terv, hogy hozzák előre (decemberre) a minimálbér emelését.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







