Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szerint az árrésstop torzíthatja a piac működését.
Bod Péter Ákos közgazdász Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi, tusványosi beszéde kapcsán elemezte a kormányfő gazdaságpolitikai kijelentéseit.
A Portfoliónak mondta el véleményég Bod Péter Ákos Orbán Viktor hétvégi, tusványosi beszédjéről. Ebben ugyanis a kormányfő több gazdaságpolitikai kijelentést is tett, ezeket elemezte most a volt MNB-elnök.
Arra a felvetésre, hogy mennyire reális az, hogy mindössze 7 év alatt 160 ezer millióra emelkedhet a magyar GDP, azaz mözel megduplázódik a jelenlegi, a közgazdász csak annyit mondott, hogy nehéz az ilyen politikusi célokat szakmailag elemezni. Ezek ugyanis inkább csak vágyak, és nem kifejezetten tervek.
Emellett a tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy lehet, hogy a kormányzati szereplők szeretnek a GDP-vel kérkedni, azonban a fogyasztási adatokban közel sem áll olyan jól az ország, ahogyan a hozzáadott értékű mutatókban sem.
A GDP keveset mond arról, hogy az ország milyen pályán van
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– fogalmazott a közgazdász.
Nem lesz fájdalommentes az MNB döntése: kiderült, mekkora áldozatot kell hoznia a magyar gazdaságnak
Magyar Nemzeti Bank kedden változatlanul 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot, egyúttal bejelentette, hogy 2028-tól 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti középtávú inflációs célját.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






