Továbbra is rekordalacsony a Duna vízállása Paksnál, ahol a nyáron megépített fenékküszöb több mint 60 centiméterrel emeli meg a vízszintet, biztosítva az atomerőmű működését.
Ukrajna nem kap hivatalos meghívást a NATO-ba a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Berlinben. Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján Stoltenberg kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szövetség a vilniusi találkozó előkészítésének során, és magán az értekezleten sem készül hivatalosan meghívni tagjai közé Ukrajnát.
Kiemelte: az észak-atlanti szövetség egyelőre arra összpontosít, hogy az orosz támadással szemben védekező "Ukrajnának legyen lehetősége fennmaradni Európában független, demokratikus államként, a NATO-tagságtól függetlenül". Ugyanakkor "a NATO kapui nyitva állnak" a belépni szándékozó országok előtt, és "a tagok száma természetesen emelkedhet" - mondta Jens Stoltenberg.
Olaf Scholz hasonlóan fogalmazott, aláhúzva, hogy továbbra is érvényes a NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozóján Ukrajnával kapcsolatban hozott döntés - miszerint a szövetség tagjai üdvözlik Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit és egyetértenek abban, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz majd -, de egyelőre ahhoz kell hozzásegíteni Ukrajnát, hogy megóvhassa területi épségét és szuverenitását.
Mindketten kiemelték, hogy a NATO tartósan támogatja Ukrajnát az önvédelemhez fűződő jogának érvényesítésében. Olaf Scholz kiemelte, hogy Németország addig nyújt támogatást az orosz támadás elhárításához, amíg csak szükséges, és felkészül arra a lehetőségre, hogy elhúzódhat a háború. Jens Stoltenberg kijelentette, hogy minél nagyobb területet sikerül felszabadítani az orosz megszállás alól, annál jobb pozícióban lehet megkezdeni a tárgyalást a háború befejezéséről. Mint mondta, "mindannyian azt akarjuk, hogy véget érjen ez a háború", de a háború vége nem jelenthet "orosz békediktátumot".
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







