24 °C Budapest
500 Forint Bill in a white dustbin.

2022 tuti nem a forint éve lesz: csak kozmetikázza az árfolyamot az MNB közbelépése?

2022. október 28. 15:02

Még majdnem három hónap van az évből, azonban a magyar deviza eddigi mozgását látva azonban majdnem biztosan kijelenthető, hogy 2022 egyik nagy alulteljesítője a forint lesz. A jegybank rendkívüli kamatemelése óta kicsit szépített a forint, de ez csak kozmetikázásra volt elég.

Október első felében hozzá kellett szoknunk, hogy a forint szinte naponta esett új történelmi mélypontra az euróval szemben, a korábban elképzelhetetlennek tartott 430-as szinttel is meg kellett barátkoznunk átmenetileg. Nem nagyon látszott, mi tudna fordítani a tendencián, azonban október közepén az MNB váratanul 500 bázisponttal 18 százalékra emelte az irányadó kamatot az egynapos betéti eszköz meghirdetésével. Ez hozott egy kis megnyugvást a forint piacára, de azóta is nagyok a kilengések 405-415 között - írták a Pénzcentrumnak küldött elemzésükben az Aegon Alapkezelő szakemberei.

Az év eleje óta a forint az euróval szemben így is több mint 11,5 százalékkal értékelődött le. Viszonyítási alapként a lengyel zloty 3,1 százalékot veszített, miközben a cseh korona még erősödni is tudott 1,6 százalékkal.

A dollárral szemben még siralmasabban néz ki a teljesítmény, a forint 27,5 százalékos zuhanása világviszonylatban is az élmezőnyben van, talán csak az argentin peso és a török líra volt képes ennél is gyengébb teljesítményre

- húzták alá.

Mi a baj a forinttal?

Mint az elemzésben kiemelték, az orosz-ukrán háború kitörése óta látszik, hogy időről időre újra nyomás alá kerül a forint, de ennek oka nem mindig ugyanaz. Az állandóságot talán az erős dollár jelenti, ami a feltörekvő piaci devizák szempontjából hagyományosan rossz hír, a forint pedig úgynevezett magas bétájú devizaként kimondottan érzékenyen reagál erre. Emellett korábban azt lehetett mondani, hogy a magas világpiaci földgázár lehet felelős a gyengélkedésért, azonban az utóbbi hetekben a nyersanyag jegyzése nagyjából lefeleződött, a magyar deviza mégsem tudott érdemben erősödni, sőt újabb és újabb mélypontokat állított be egészen addig, amíg nem lépett közbe a jegybank.

Ez pedig Magyarország romló energiamérlegén keresztül folyamatosan növeli a külkereskedelem és a folyó fizetési mérleg hiányát, ami nem jó jel a mostanihoz hasonló válságos időszakban. Ezt is az MNB próbálja orvosolni azzal, hogy a devizatartalékából ad forrást az energia beszerzésére, hogy ne a piacon kelljen váltani.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elemzők emlékeztettek, hogy a 13 százalékos alapkamat kiemelkedően magas a régióban, nagyjából a duplája a lengyel vagy a cseh kamatszintnek, azonban a piac érezhetően ennél többre számított, korábban 14 százalék feletti csúcsot vártak a befektetők. Ez tükröződött október első felében az árfolyamban, hiszen 405-ről 430 fölé emelkedett az euró-forint jegyzés.

Mégis mi segíthetne még a forinton? Rövidtávon elsősorban az, ha a kormány meg tudna állapodni az Európai Bizottsággal az uniós források folyósításáról. Ezzel ugyanis egyrészt jelentős mennyiségű deviza áramolhatna be az országba, ami a már említett energiamérleg kiegyenlítését segíthetné, másrészt egy fontos bizonytalansági tényező árazódhatna ki a forintból, hiszen, ha az év végéig nincs megállapodás, akkor jelentős összegtől végleg elesik Magyarország

- vélekedtek a Aegon Alapkezelő szakértői, akik szerint befektetői szempontból a forint gyengülése azt jelenti, hogy szinte biztosan jobban lehet idén keresni a devizás befektetésekkel, akár befektetési alapokkal, hiszen a jelentős árfolyammozgást nehéz kompenzálni a befektetések teljesítményével.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. május 20. 11:25
Sokakban felmerül a kérdés: vajon nem lenne egyszerűbb és kifizetődőbb a biztosítási díjat inkább fé...
Holdblog  |  2026. május 20. 10:26
A piac történelmi fordulatot áraz Magyarországon, a forint új korszakba léphet, a magyar gazdaság mo...
iO Charts  |  2026. május 20. 10:01
Piaci áttekintés Melyik a legjobban agyonvert ukrán részvény? Ki merne most belenyúlni egy ilyen méh...
MEDIA1  |  2026. május 20. 09:33
Várhatóan nem marad üresen a Győr+ Rádió által használt frekvencia: hamarosan az egyik legnépszerűbb...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom