A színésznő szerint nem lehet, hogy ilyen magas a számla, hiszen tavaly hosszabb időt kórházban töltött, és alig volt otthon.
Az önkormányzatok azért küzdenek, hogy az iskolákat, óvodákat ne kelljen bezárni, a vendéglátóhelyek számára a járvány után pedig óriási érvágást jelent a júliusban bejelentett rezsiemelés – írja az RTL.
Egyre sokasodnak azok az üzenetek, amelyekben vendéglátóhelyek, szállodák búcsúznak átmenetileg vagy örökre a vendégeiktől. Vannak olyan helyek, amelyek harminc, negyven év után zárnak be az elszálló energiaárak miatt – nem túlzás, hogy a tulajdonosaik egy egész élet munkáját búcsúztatják. Bajban vannak az önkormányzatok is, mert kézzel-lábbal kell küzdeniük azért, hogy a létfontosságú intézményeket, az idősotthonokat, iskolákat, óvodákat ne kelljen bezárni, és valahogy még a közszolgáltatásokra is jusson pénz.
A kis- és nagyvárosok lakóinak élete a koronavírus-hullámok után ismét változik valamennyit, nem beszélve azokról, akiket dolgozóként érint egy-egy végleges vagy átmeneti bezárás, mint például a miskolci barlangfürdő 110 munkatársát: ugyan a fürdő csak határozatlan ideig szünetel, ennyi embernek már biztosan felmondanak. Ha egy hagyományos fürdővárosban bezár egy fürdő, azt a helyi szállodák, apartmanok, éttermek és boltok is megérzik.
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








