22 °C Budapest
Budapest, 2025. december 5.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a századik stratégiai partnerségi megállapodás megkötésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2025. december 5-én. A századik stratégi

Kiderült, ők utaznak Moszkvába Szijjártó hatalmas üzleti küldöttségével: mit akarunk venni Putyinéktól?

2025. december 9. 08:52

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nagyszabású magyar üzleti delegáció élén utazik Moszkvába. A küldöttségben vélhetően a Mol, az MVM és a Richter képviselői is helyet kaptak - írja a Telex.

A külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be az utazást, hangsúlyozva: "A szankciók nem lesznek mindig velünk, így készen kell állnunk, hogy jó startpozíciót fogjunk az új időszakban. Ezért megyünk most egy nagy üzleti-vállalati delegációval Moszkvába." A delegáció pontos összetételéről azonban nem közölt részleteket, a külügyminisztérium pedig egyelőre nem válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésekre.

A moszkvai tárgyalásokról először Orbán Viktor miniszterelnök tett említést szombaton Kecskeméten, ahol a Messzi István Sportcsarnokban Csiszár Jenőnek nyilatkozva kiemelte, hogy a delegáció kifejezetten gazdasági együttműködésekről fog tárgyalni, mivel véleménye szerint a háború és a szankciók rendszere előbb-utóbb véget ér.

Korábban az Interfax orosz hírügynökség arról számolt be, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin novemberi találkozóján szóba került az amerikai szankciókkal sújtott orosz olajtársaságok külföldi érdekeltségeinek esetleges magyar felvásárlása is. November végén a Reuters hírügynökség közölte, hogy a Mol részesedést szerezhet a szintén szankciók által érintett szerb NIS vállalatban.

December folyamán a Reuters három, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva arról tudósított, hogy a Mol érdeklődik a szankciók alá helyezett orosz Lukoil külföldi eszközeinek megvásárlása iránt is. Az egyik forrás szerint ez a téma Orbán Viktor novemberi washingtoni látogatásán, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélésein is felmerülhetett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Lukoil jelentős európai finomítói kapacitásokkal és kiskereskedelmi hálózattal rendelkezik, emellett kazahsztáni és azerbajdzsáni olajkitermelési eszközökben is vannak részesedései. Információk szerint a Mol ezekre a vagyonelemekre pályázik.

Címlapkép: Soós Lajos, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?