Concept for russian military and weapons

Elképesztő mozgósítást rendelt el Putyin: aggódhat a világ, így nem lesz egyhamar béke

2022. szeptember 21. 14:02

Vlagyimir Putyin orosz elnök a háború kitörése óta először hivatalos beszédet tartott. Ebben szerda délelőtt részleges mozgósítást jelentett be az Ukrajnában folytatott hadműveletek támogatására, ami mintegy 300 ezer orosz civilt érint - írja a Reuters.

Vlagyimir Putyin elnök szerdán elrendelte Oroszország első mozgósítását a második világháború óta, és arra figyelmeztetett, hogy Moszkva minden erejével védekezni fog, ha a Nyugat folytatja a nukleáris fenyegetését. Ez a mozósítás egyébként a hivatásos tartalékos katonákat érinti.

Erre reakcióként szinte azonnal elfogytak a repülőjegyek az Oroszországból induló járatokra, miután Vlagyimir Putyin elnök elrendelte 300 ezer tartalékos azonnali behívását. Az orosz repülőjegy-oldalak adatai szerint a most megvásárolt repülőjegyek jellemzően egyirányúak.

Oroszországban komoly börtönbüntetés jár azoknak, akik nem vonulnak be, a korábbi önkéntes toborzás pedig nem hozott annyi jelentkezőt, mint amennyi szerettek volna Putyinék. Bár Szergej Sojgu védelmi miniszter elmondta, hogy a behívót csak hivatásos katonaként már tapasztalattal rendelkezők kaphatják meg, és többek között diákokra se vonatkozik, úgy látszik a védelmi miniszter nem tudta eloszlatni a lakosság félelmét, és most tömegesen igyekeznek elhagyni az országot.

A bejelentésre a forint enyhén vesztett az utóbbi napokban tapasztalt erősödési lendületéből. Jelenleg 404 forint körül jár az euró árfolyama, a dolláré pedig 407 forint felett mozog.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20