26 °C Budapest
EU european union

Jöhet az egyezség az EU-val? Sorsdöntő ülés kezdődik hétfőn

ATV
2022. szeptember 15. 09:45

Folyamatosan zajlanak a tárgyalások az Európai Bzottság és a magyar kormány között az uniós források lehívásáról. Korábban a kormány már több intézkedést jelentett be, melyek elősegíthetík a megegyezést az Unióval. Az ezekről szóló törvényjavaslatok hétfőn kerülhetnek az Országgyűlés elé, többek között a korupció visszaszorításával kapcsolatos ígéretek is – derült ki az ATV műsorából.

Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter arról beszélt a csatornának, hogy a kormány által tett ígéretek tárgyalása az Országgyűlésben jelzi majd a Bizottság felé, hogy komolyan végre is hajtják ezeket. Az új korrupcióellenes hatóság kapcsán hangsúlyozta, hogy érdekük egy olyan intézmény létrehozása, mely egyszerre tölti be funkcióját és élvez közbizalmat.

A hatóság függetlenségét a nyílt pályázaton megválasztott vezetők fogják biztosítani, a pályázatot értékelők is függetlenek, valamint Brüsszellel is egyeztetnek a vezetőkről. Szerinte azért nem született még megállapodás a forrásokról, mert még nem járt le a határidő a bizottsági válaszadására, szeptember 22. után lehet majd továbblépni.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 22. 13:39
Új produkciókkal készül az RTL. Az egyik, A Nemzet Hülyéje egy nemzetközi formátum, Az Ígéret pedig...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 22. 14:33