Május 20-án kezdődik a bányászoknak és özvegyeiknek járó szénpénz kifizetése.
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ez ugyanis nem jár automatikusan.
Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente - tette hozzá. Szavai szerint eddig a rezsicsökkentett határig az átlag fogyasztásúak 2 millió 175 ezer forintot tudnak megspórolni.
A kormánybiztos elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe. Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár. Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ár, 1020 forint tizedét. Példaként említette, hogy egy háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 ezer forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 875 ezer forintot, az ötgyermekesek pedig további 1 millió 100 ezer forintot tudnak megtakarítani.
A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket "nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára".
Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok. Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla - hívta fel a figyelmet Németh Szilárd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








