23 °C Budapest
Súlyos kijelentést tett Varga Mihály: hozzá kell nyúlni a katához

Súlyos kijelentést tett Varga Mihály: hozzá kell nyúlni a katához

2022. május 19. 13:31

Ma volt Varga Mihály régi-új pénzügyminiszter meghallgatása a Költségvetési Bizottságban. Már meghallgatása elején jelezte: szükség van az idei költségvetés korrekciójára, és beszélt a kata adónemről is - számol be a Portfolio

Konkrétumokat és részleteket nem mondott a miniszterjelölt az első meghallgatásán arra vonatkozóan, hogy hogyan éri el a költségvetési hiánycélt idén, viszont egy fontos szempontot említett kérdésre válaszolva: vannak olyan ágazatok, ahol most a különböző krízishelyzetek miatt extraprofit keletkezik, erre érdemes lehet - nemzetközi felvetésekkel összhangban - többletadót kivetni. 

Beszélt a katá-ról is, mint elmondta, nagy siker ez adónem, de az MKIK már régóta mondja, hogy ebben a formában nem tűnik célravezetőnek ez az adó, ezért a minisztériumnak meg kell vizsgálnia ezt a kérdést.

Egy elég jól strukturált rendszer alakult ki – a minél kisebb adókra törekszünk. De 450 000 vállalkozó adózik így, ami biztosan torz szám – nem lehet valójában ennyi ilyen jellegű vállalkozás.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 17:13
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy újságírókat a munkájuk miatt...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?