Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
Nándorfi Zoltánt, a Petlegio vezetőjét és Bánfi Zoltánt, az MKIK Tőkealap-kezelő vezérigazgatóját kérdeztük.
A kormányfő beszélt az alanyi áfamentességről, és arról, mi másban állapodtak még meg az iparkamarával.
Az NGM közölte, hogy változik a Demján Sándor Program keretein belül felvehető maximális összeg.
Az áfa alanyi adómentesség értékhatárának három lépcsőben történő emelését javasolja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kormánynak.
Az MKIK célja, hogy hazánk elkerülje az úgynevezett közepes jövedelem csapdáját,
A kisvállalkozások örülhetnek a bejelentésnek. Az alanyi adómentesség értékhatára már idén 18 millió forintra nő.
Széles körű konzultáció indul a munkakörülmények, illetve a juttatások javítására.
Egy friss kutatás eredményei rámutattak a béremelések okozta nehézségekre és lehetőségekre is egyben.
Jelentős személyi változások történtek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) és a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program Zrt.-nél.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 30-án tartott tisztújító küldöttgyűlése Nagy Eleket választotta a szervezet új elnökévé.
Parragh László szerint lehet olyan álmokat kergetni, hogy 2030-ra Magyarország utoléri Ausztriát, de a realitásokból kell kiindulni.
"A V4-ben még van szufla, de a jövőben egy osztrák-magyar-szerb együttműködés jöhet" - jelentette ki Orbán Viktor az MKIK Gazdasági Évnyitóján.
A következő 3 évben viszi le a kormány 3% alá a hiányt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett Gazdasági Évnyitón Varga Mihály pénzügyminiszter.
Elkezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szokásos, minden évben megrendezett Gazdasági Évnyitó rendezvénye, melyen megnyitó beszédet mondott Parragh László a kamara elnöke.
A cégek kétharmada (68 százalék) idén nem ad karácsonyi bónuszt, míg 6 százalék mondta, hogy nem év végén, hanem év közben jutalmazta dolgozóit.
Nincs megelégedve a kamatcsökkentés mértékével és ütemével a MKIK elnöke. Szerinte mivel nagyot esett az infláció, a kamatnak is követnie kellene.
Nagymértékben bizonytalan a magyarországi vállalatvezetők helyzetértékelése.
A magyarországi kkv-kör a kedvezőtlen feltételű szerződéssel járó megemelkedett költséget - alacsony teherbírása okán - hosszú távon nem tudja elviselni.
Az MKIK gazdasági évadnyitójának szónokaként beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Orbán Vitkor miniszterelnök.