Kijev a saját veszteségeit továbbra sem közli, a vezérkar adatai szerint viszont az oroszoknál hatalmas az emberveszteség.
Rengetegen kérnek menedéket Magyarországon a háború elől: nem utaznak tovább, itt telepszenek le
Lakosságarányosan eddig Magyarországra érkezett a legtöbb, a hétfői adatok szerint 530 587, az ukrajnai háború elől menekülő ember - közölte a kormányszóvivő a humanitárius tanács ülése után tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón. Szentkirályi Alexandra elmondta, a menedékes kérelmek száma is napról napra emelkedik, 7947 ember nyújtott be ilyen kérelmet az elmúlt bő egy hónapban.
Értékelése szerint a háború kitörése óta eltelt időt elképesztő munka és óriási összefogás jellemezte, a magyar kormány, a segélyszervezetek, a civilek, az önkormányzatok az első percben reagáltak a humanitárius válságra.
A kormányszóvivő ismertetése szerint az egy hete a budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton 9474 embernek segítettek. Hozzátette: a csarnokban van étel, ital, orvosi ellátás, lehet tisztálkodni, segítenek az utazásszervezésben, van internet-hozzáférés és gyereksarok; a MÁV nemzetközi jegypénztárat működtett itt. Kitért arra, hogy a vasúttársaság hétfő reggelig az Ukrajnából menekülőknek 173 ezer szolidaritási jegyet állítottak ki, amely ingyenes utazást biztosít az ország határain belül.
Az ideérkezőknek biztosított az egészségügyi ellátása, a gyógyszerfelírás vagy bármilyen egészségügyi ellátás - részletezte. Szentkirályi Alexandra elmondta, hétfőtől a Fővárosi Kormányhivatal gyámügyi főosztálya is segíti a BOK csarnokban a kísérő nélküli kiskorúakat. Közölte, az egészségügy munkáját azzal segítik, hogy az egészségügyben dolgozók és a mentők is kérhetnek ukrán nyelvű tolmácsot.
A szóvivő azt mondta, növekszik azon gyermekek száma is, akik részt vesznek a közoktatásban: 181 óvodás gyermek és 758 iskolás jár magyarországi intézménybe. Úgy folytatta: a köznevelési intézményekben az a cél, hogy a gyerekek minél gyorsabban integrálódjanak. A kormány a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, ezért havi 130 ezer forint többlettámogatást kapnak az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskolák, köznevelési, illetve szakképzési intézmények - mondta. Hozzátette: az érettségire készülőknek biztosítják a magyar érettségit, vagy a korábbi jelentkezés módosítását.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szentkirályi Alexandra elmondta, azokat, akik Magyarországon terveznek maradni, segítik abban, hogy minél hamarabb munkát vállaljanak. Közölte, nemcsak a munkavállalókat, hanem a munkaadókat is segítik. Hozzátette: a BOK csarnokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium által megbízott cég segít munkavállalási kérdésekben. Emlékeztetett arra is, hogy a munkáltató támogatást kaphat a február 24-ét követően a határt átlépő ukrán, vagy kettős állampolgárok munkavállalása esetén a lakhatási és az utazási költségekhez. A támogatás a költségek 50 százaléka, de legfeljebb 60 ezer forint - jegyezte meg.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







