Nincs mit szépíteni: szép lassan elöregszik, kihal a magyar vidék

Magyarország egyik kezelendő kihívása az elöregedő társadalom. A KSH adatai szerint 2010 és 2020 között a 18 év alattiak népességen belüli aránya 18 százalékról 16 százalékra csökkent, a gyermeket már nagy valószínűséggel nem vállaló 40-59 év közöttiek aránya 28 százalékról 30 százalékra, míg a 60 év felettiek aránya 22 százalékról 26 százalékra nőtt.

Az adatokban az időközben külföldre távozó 350 ezer, jellemzően 50 év alatti nincs is benne. Az elöregedés és a népességfogyás nem csupán országos probléma: sok települést sújt nemcsak a nemzetközi, hanem a belső elvándorlás is.

Azokat a településeket, ahol a fiatalkorú (18 év alatti) népesség az állandó lakosság legalább negyedét teszi ki, nagy valószínűséggel nem fenyegeti hosszabb távon népességfogyás (a jelenlegi trendek változatlansága mellett). Ugyanakkor népességfogyás szempontjából különösen veszélyben vannak azok a települések, ahol a fiatalkorúak aránya kisebb, mint 15 százalék (a települések ötöde). Ha jelentős demográfiai átrendeződés nem történik, akkor a települések 5 százalékán (147 település, ahol 10 százalék alatti a fiatalkorúak aránya) a település léte is veszélybe kerülhet.

Az elöregedés szempontjából is komoly veszélyben van sok település. A települések ötödén az állandó népesség 30 százaléka 60 év feletti. Az elöregedő települések főleg az ország északi, észak-keleti területén és a Balaton keleti részén koncentrálódnak. A legnehezebb helyzetben azonban a falvak vannak.

A községekben élők átlagéletkora (42 év) két szélsőség között mozog. 91 községben az átlagéletkor 35 év alatti (ezek főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben találhatók), míg a másik oldalon a 42 olyan település volt 2020-ban, ahol az átlag életkor 50 év feletti volt. Ezek főleg Vas és Zala megyékben találhatók. A községek jellemzően fiatalabbak a nagyvárosok környékén, mivel a magas városi lakásárak miatt az agglomerációkba költöznek a fiatalok, ha tehetik.

A települések ötödén (645 településen) 300 vagy az alatti a lakosság száma. Ezek a községek különösen veszélyeztetettek, mivel 114 ilyen településen 10% vagy az alatti a fiatalkorúak aránya. Valószínűtlen, hogy ezek a települések célzott vidékfejlesztési programok nélkül, a jelen trendek mellett tartósan fennmaradnak.

Hosszú távon fontos figyelembe venni az elöregedő településeknek az egészségügyi és a szociális ellátásra gyakorolt hatását. A magyar egészségügyi rendszer számára komoly kihívást jelent ez a jövőben, hiszen csak az utóbbi egy évben 233-mal nőtt az olyan háziorvos praxisok száma, ahol helyettesítéssel kell megoldani a működtetést. A szociális, bentlakásos intézeti helyekre pedig éveket kell már most is várni, miközben az ezekre való igény folyamatosan nő.

Ez pedig arra int, hogy a települések jelentős részén inkább erre (egészségügyi és szociális ellátás) kellene költeni a sport és hitéleti célú, vagy egyéb presztízs beruházások helyett. Ugyanígy sokkal célszerűbb volna az alsórendű utakat gyors ütemben felújítani (a szakrendelők és kórházak eléréséhez), mint újabb gyorsforgalmi utakat, ki nem használt vasútat építeni.