Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Varga Mihály visszaszólt: "vicces" Matolcsy György kérése, a költségvetés marad így, ahogy van
Hiba lenne teljesíteni Matolcsy György kérését, és már jövőre 3 százalék alá levinni az államháztartási hiányt - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter kijelentette: a költségvetés marad így, ahogy van, és szerinte a magyar infláció mértéke még a hiánynál is aggasztóbb.
Újra egymásnak feszült Varga Mihály és Matolcsy György MNB-elnök. A pénzügyminiszter most az ATV-nek adott interjújában reagált arra, hogy a jegybankelnök már többször is hangsúlyozta, az államháztartási hiányt 3 százalék alá kellene vinni már 2022-ben.
Varga Mihály kijelentette, hogy ez hiba lenne, mivel megszorításokat eredményezne, ami a meginduló növekedés letörésével járna.
A költségvetés marad így, ahogy van. Vicces lenne, ha a parlament által június 15-én elfogadott törvényt már júliusban módosítanánk, ami ráadásul még életbe sem lépett, mivel még 2021 van, nem 2022
- mondta a miniszter.
Arról is beszélt, hogy az infláció mérséklése érdekében a jegybank már lépett. Az európai bankok közül elsőként jelentett be kamatemelési pályát, van esély tehát arra, hogy az infláció mértéke idén átmenetileg magasabb, jövőre pedig már kisebb mértékű legyen.
A tárcavezető szerint ha magasabb az infláció mértéke és az alapkamat szintje is magasabb, akkor ez meg fog jelenni a hitelek a kamataiban is.
Most azt kellett mérlegelni a jegybanknak, hogy a gazdaság újraindulása mellett az infláció mértéke mennyire veszélyes. Egyetértek a jegybankkal, hogy a magasabb infláció veszélyt jelenthet
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– fogalmazott Varga Mihály, aki problémának tartja az infláció mértékét, mint az államháztartási hiány korábbi szinthez viszonyított magasabb mértékét. Az államháztartási hiány a konvergencia-programok alapján még a régióban is átlagosnak számít. Az újraindítás miatt Varga szerint ez egy természetes állapot, elég lesz megnézni majd az ősszel Európában elfogadott nemzeti költségvetéseket.
Ezzel ellentétben a magyar infláció mértéke április-május-júniusban a legmagasabb volt az Európai Unióban
– mondta a miniszter.
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








