7 °C Budapest
Mezõpanit, 2021. július 18.Varga Mihály pénzügyminiszter (j) és Bodó Elõd Barna, Mezõpanit polgármestere (j2) az új Mezõpaniti Református Templom szentelési és átadóünnepségén 2021. július 18-án. A Marosvásárhely melletti település templomának megépüléséhez a kormány több mint 350 millió forintos költségvetési támogatást nyújtott.MTI/Kiss Gábor

Megint a lista végén Magyarország: gigantikus adósságot halmoztunk fel

2021. július 23. 09:01 2 perc

Az uniós tagállamok 2021 első negyedévét is nagy hiánnyal zárták, bár a megelőző negyedévhez képest a hiány mérséklődött a kiadások csökkenése miatt – írja az Eurostat összehasonlító jelentésére hivatkozva a Hvg.hu. Hazánk régiós szinten elég rosszul áll.

Az uniós statisztikai hivatal szerint az EU átlagában a hiány az uniós GDP 6,8 százalékára rúgott, míg az eurózóna átlaga 7,4 százalék volt. Az állami bevételek szintje jellemzően nem változott a megelőző negyedévhez képest, míg a kiadások továbbra is magas szintjét a járvánnyal kapcsolatos kiadások magyarázzák. Az államháztartási egyenlegek elég nagy szórást mutattak: Luxemburg és Dánia tudott pluszos negyedévet csinálni, míg a máltai hiány a 10 százalékot közelítette.

A magas első negyedéves hiány még följebb nyomta az államadósságot, uniós átlagban a GDP 93 százalékára, míg Magyarország esetében 81 százalékra. A magyar államadósság 15,2 százalékponttal nőtt, ami a déli országokéhoz képest nem olyan rossz eredmény, ugyanakkor magasabb, mint az uniós átlag, és sokkal magasabb, mint a többi régiós országé, amelyek 10-12 százalékpont közötti államadósság növekedéssel megúszták a 2020 eleje és 2021 eleje közti egy évet.  A Hvg.hu megjegyzi: a magyar államadósság régiós összehasonlításban már a járvány előtt is magas volt, a nagyobb növekedéssel pedig az olló még szélesebbre nyílt.

Fotó: MTI/Kiss Gábor

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?