26 °C Budapest
Évek óta nem látott drágulás jön: csak egy dolog biztos, a bizonytalanság

Évek óta nem látott drágulás jön: csak egy dolog biztos, a bizonytalanság

2021. május 21. 13:03

Részben globális, részben pedig hazai hatások miatt a következő hónapokban régóta nem látott infláció jöhet Magyarországon. A nemzetközi tényezők egyértelműek, van azonban néhány magyar sajátossága is a mostani helyzetnek.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, szakértők szerint hosszú évek után 2021-ben elindulhat az áremelkedés erősödése a világban. Ennek alapvető oka a gazdaság válságból való kilábalása és a kereslet visszatérése, illetve a kínálatban tapasztalható – talán átmeneti – fennakadások.

Magyarországon mindez azt jelentheti, hogy az áprilisi 5,1%-os inflációs adat után a májusi inflációs ráta is 5 százalék fölé emelkedhet, amire 2012 vége óta nem volt példa – jósolja a Pénzcentrumnak írt szakértői anyagában az Aegon Alapkezelő.

A szakemberek szerint ez elsősorban bázishatások számlájára írható: tavaly a világjárvány kitörésekor gyakorlatilag nullára esett az olaj világpiaci ára hirtelen, ehhez képest a jelenlegi 60 dollár körüli hordónkénti árszint már jelentős emelkedést okozott a hazai üzemanyagárakban. Ez azonban szinte az egész világra igaz, vannak azonban magyar sajátosságok is – teszik hozzá.

Elsősorban az, hogy április elején volt esedékes a dohánytermékek jövedéki adójának ismételt emelése az uniós jogharmonizáció miatt, ez szintén egyszeri hatásként jelenik meg az inflációban. Kis mértékben csökkentheti viszont az áremelkedési üzemet, hogy a forint erősödött az egy évvel ezelőtti szinthez képest. Tavaly a járvány kitörését követően április legelején volt történelmi mélypontján a magyar deviza, amikor a 370-et közelítette az euró jegyzése

- fogalmaznak a befektetési szakemberek, aki azt is hozzáteszik: ezek a tényezők az áprilisi és májusi hónapokat befolyásolják majd, de utána sem biztos, hogy fellélegezhetünk. Szerintük ugyanis nyártól kiderül majd, milyen hatással lesz az árakra a gazdaság újranyitása, illetve milyen hosszú távú tényezők befolyásolják az inflációt.

A nyitással kapcsolatban két dolog lehet meghatározó: egyrészt a vállalkozások (elsősorban a szolgáltatók) egy része hónapok óta be volt zárva, ami miatt kimerültek a tartalékaik, illetve az év elején nem tudtak szokás szerint árat emelni. Kérdés, hogy ezt megteszik-e nyáron, késleltetve, illetve ha igen, akkor milyen mértékben

- írja piaci prognózisában az Aegon Alapkezelő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mint írják, ez nagyban függhet attól is, hogyan alakul majd a kereslet. A befagyott gazdaság miatt a KSH is a szokásosnál nehezebben tudta felmérni az árváltozásokat, gyakran kellett becslésekre hagyatkoznia a bezárt szolgáltatások mellett. Mostanra viszont elindult a fokozatos nyitás, így egy-két hónapon belül megbízhatóbb lesz a statisztika.

A kérdés a befektetési szakemberek szerint tehát csak az, hogy ez milyen irányba mozdítja majd el az inflációs rátát. Egyelőre az egész világon bizonytalanság van azzal kapcsolatban, hogyan befolyásolja majd az újranyitás az árakat, ebben akár komoly különbségek is kialakulhatnak az egyes országok között.

Hosszabb távon is látszanak már globális hatások, melyek szintén inkább az erőteljesebb áremelkedés felé mutatnak. Az utóbbi hónapokban ugyanis jelentős drágulás volt megfigyelhető a termelői árakban. A mezőgazdasági termelői árak esetenként kétszámjegyű havi emelkedést is mutattak, illetve az ipari termelői árakban is látszott egy erőteljes dinamika elsősorban a nyersanyagok drágulása és a globális chiphiány miatt. A korábbi tapasztalatok alapján pedig ezek a hatások néhány hónapon belül begyűrűzhetnek a magyar árakba is

-        vázolják a szakemberek.

Az Aegon Alapkezelő szerint összességében tehát a következő hónapok magyar inflációs kilátásaival kapcsolatban csak egy dolog biztos: a bizonytalanság. Az elmúlt években megszokottnál sokkal nehezebb lehet most előre jelezni az inflációs pályát a rengeteg bizonytalansági tényező miatt. És akkor a legfontosabb ilyen faktort még nem is említettük: tényleg vége a járványnak? Nem jönnek majd újabb és újabb vírusmutációk, amik miatt újra be kell zárni a gazdaságot?

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?