Iszonyú pesszimisták a magyar cégek: áprilisban látták ilyen sötéten utoljára a jövőt

2020. november 23. 05:02

A GKI konjunktúraindexe novemberben nagyot esett, nyár eleji szintje alá csökkent. A GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával készített felmérés szerint ez az üzleti várakozások zuhanásának következménye. A fogyasztói bizalmi index ugyanis legutóbb még minimálisan emelkedni is tudott, bár az ezt megelőző három hónapos esése következtében, ha csak hibahatáron belül is, de ugyancsak elmaradt júniusi szintjétől. A lakosság megkérdezésére november elején, a cégekére november közepén került sor.

Az üzleti szférában drámai mértékben, áprilisi mélypontjának közelébe zuhant a szolgáltató és kereskedelmi cégek bizalmi indexe, s nagyon jelentős volt a pesszimizmus erősödése az iparvállalatok körében is. Ugyanakkor az építőipari cégek látványosan optimistábbak lettek, bár még ez is messze van a járvány előtti, márciusi derűlátásuktól.

Az ipari bizalmi index novemberi csökkenését főként a rendelésállományok - ezen belül részben az export -, és a termelési várakozások romlása okozta, a készlethelyzet kissé javult. Jobb lett az elmúlt időszak termelésének megítélése. Ugyanakkor véleményük szerint idén kevesebb beruházást fognak végrehajtani, mint tavaly, s jövőre is csak a kiadások stagnálását tervezik.

Az építőipari termelők hangulata novemberben sokat javult, amiben vélhetően szerepe volt a bejelentett, a lakásépítést és felújítást támogató kormányzati intézkedéseknek. A rendelésállományok megítélése jelentősen javult. A kereskedelmi bizalmi index no-vemberben közel került áprilisi, évtizedes minimumához. Az eladási pozíció megítélése nagyon alacsony szinten hullámzik, novemberben csökkent, a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény pedig jelentősen zuhant. A készletek megítélése kissé kedvezőbb lett.

A szolgáltató cégek pesszimizmusa szinte minden területen markánsan erősödött, így a forgalmi várakozások esetében is.Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága novemberben ismét gyengült, újra több lett a létszám csökkentését, mint növelését tervező cégek aránya. A romlás a szolgáltató szektorban volt drámai, mértéke megközelítette az áprilisit. Ezzel szemben az építőiparban viszont még erősödött is a foglalkoztatási szándék, a lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig három hónapos romás után kissé csökkent. Az áremelési törekvés a szolgáltató szektor kivételével minden ágazatban gyengült, a fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább erősödött.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában idén - április kivételével - még soha nem volt a novemberihez hasonlóan pesszimista, a legbrutálisabb romlás a szolgáltató szektorban következett be.

A lakosság viszont kissé optimistább lett.

A fogyasztói várakozások minimális javulása részben lakosság saját pénzügyi helyzetének kedvezőbb megítélését tükrözi. A megtakarítási lehetőségekről alkotott vélemény nem változott. Kissé javult a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlásának lehetősége.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?