Óriási költségvetési hiányról számolt be Varga Mihály

2020. augusztus 25. 09:30

A második negyedéves gazdasági teljesítmény elmaradt a várakozásoktól. A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét.

A vártnál lassabb a gazdaság második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet - jelentette be közleményében a Pénzügyminisztérium. Azzal indokolják az óriási hiánycél-emelkedést, hogy a kormány célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kiadásait a jövőben is maradéktalanul biztosítsa. Vagyis a GDP-arányos államháztartási hiányt alapvetően három tényező tornássza fel ilyen magas szintre:

  • a járvány elleni védekezés közvetlen kiadásai,
  • a gazdasági hatásokat ellensúlyozó gazdaságélénkítő lépések (az eddigiek és a tervben lévők egyaránt),
  • a gazdasági visszaesés, ami a GDP szintjét a vártnál alacsonyabban tartva a nevező hatáson keresztül emeli a hiánycélt.
A második negyedéves gazdasági teljesítmény (éves alapon 13,6%-os volt a gazdasági visszaesés) elmaradt a várakozásoktól. A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?