9 °C Budapest

Akár 9 százalékos is lehet a hiány: itt a minisztériumi előrejelzés

MTI
2020. augusztus 24. 16:03

A kormány célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kiadásait a jövőben is maradéktalanul biztosítsa. A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány - hasonlóan az európai országok átlagához - a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet - jelentette be hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).

A közlemény felidézi: bár a gazdasági visszaesés mértéke Magyarországon az EU-átlag alatt maradt, a második negyedévben - éves összevetésben - 13,6 százalékkal mérséklődött a magyar gazdaság teljesítménye, amely elmaradt az előrejelzésektől. A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét.

A gazdasági visszaesést a kormány gazdaságvédelmi és munkahelyteremtő intézkedésekkel ellensúlyozza: a kiadások következtében a központi alrendszer hiánya július végére már megközelítette a 2165 milliárd forintot.

A Pénzügyminisztérium aktuális előrejelzése alapján a járványügyi készültség fenntartása, valamint az eddig megtett, és a várható újabb gazdaságvédelmi intézkedések mellett indokolt az államháztartási hiánycélt is módosítani.

Az új hiányprognózis nem egyedülálló a fejlett országok körében, az uniós országok átlagosan 9 százalék körüli hiánnyal számolnak. Az Európai Bizottság már 1 százalékponttal nagyobb visszaesést jósol az Európai Unió egészére, mint tette azt tavasszal. A Nemzetközi Valutaalap pedig a fejlett országok esetében 2 százalékponttal látja kedvezőtlenebbnek a helyzetet, mint áprilisban - ismertetik a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 24. 18:24
Digitális tartalomégetést hajtott végre a közösségi média felületén az Orbán Viktorhoz közeli csator...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
Holdblog  |  2026. április 24. 09:39
Gazdasági kihívások tornyosulnak a leendő Tisza-kormány előtt. Melyek a legsúlyosabbak? Merre a kiút...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 25. szombat
Márk
17. hét
Április 25.
Malária világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?